„Szenvedélyből és küldetéssel filmezünk”- interjú A Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom című természetfilm rendezőivel

Kultúra

A Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom természetfilm három megalkotójából kettővel, Ljasuk Dimitryvel és Szendőfi Balázzsal beszélgettünk. Meséltek az alkotás céljáról, üzenetéről és a további terveikről is. A film egy útikalauz a szeretett, védett, óvott kincsünkről, a Tisza-tóról. Az évszakváltozások kíséretében részesei lehetünk az ott élő állatok mindennapjainak, a természet változásának, és hasznos információkat is megtudhatunk arról, hogy mire kell figyelnünk, ha ellátogatunk oda. Gyönyörű felvételek földön, vízen és levegőben, egy figyelemreméltó narráció kíséretében.

Korábban készítettünk már Dimitryvel interjút, ugyancsak egy közönségtalálkozós filmvetítés után, a Jóreménység-sziget kapcsán, és akkor nagyon sok mindent megtudtunk róla és a munkásságáról is. Balázs, mesélj a filmjeidről, és arról, hogy te hogyan kerültél kapcsolatba a természetfilmezéssel.

Szendőfi Balázs: Nekem eredetileg zenészi végzettségem van, jazz basszusgitár előadóművész vagyok, és csak ezután lettem halkutató. A természetfilmezésbe pedig olyan módon kerültem bele, hogy elsőként halfauna felmérésre használtam vízalatti kamerát. Sikerült is több olyan halfajt kimutatnom egy adott víztestből, amely a szokványos mintavételi eszközökkel nem került elő. Mindemellett esztétikusabb felvételek születtek, és 2014-ben, az első filmem ötletét is ez adta. A Budapest halai, a fővárosban található halfaunát mutatja be, ezután következett a Hegyek-völgyek halai, A szőke tó-A Tisza-tó hat évszaka, ami egy négyrészes sorozat, az RSD-A marasztalt folyó, majd a kárókatonákról szóló Közlegények és a Volt egyszer egy vadvízország.

Ljasuk Dimitry, „az ember, aki mert álmodni, alkotni és varázsolni”- interjú a kultuszfilmmé vált Jóreménység-sziget rendezőjével.

Hol láthatjuk őket?

Szendőfi Balázs: Régebben a mozikban is vetítették, és ha jól tudom még vannak matiné előadások is, de alapvetően a TV-ben szokták leadni. Az MTVA és a szerbiai Pannon TV játssza a legtöbb filmemet. A Youtube-on pedig mindegyik megtalálható.

Az Aktív Magyarország kérésére született meg A Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom, és téged kértek fel a rendezésére. Mi volt a céljuk a filmmel?

Szendőfi Balázs: A film későbbi vezető producerének, az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatójának, Petényi Mirkónak a fejéből pattant ki ez az ötlet. Rendelkezésükre állt egy olyan forrás, amit a Tisza-tóval kapcsolatos kommunikációra használhattak fel. És nem óriásplakátokra, múlandó szórólapokra szerettek volna költeni, hanem a tóról készült természetfilmre. Amiben szerepelnek finom marketing elemek, de mégis inkább edukációs, természetrajzi, játékfilmes részletekkel van megtűzdelve. Mirkó saját elmondása szerint A marasztalt folyó című filmemet meglátva gondolt rám és a közös munkára.

Mit lehet tudnunk a film harmadik alkotójáról, Fehér Zoltánról, és hogyan kerültetek kapcsolatba? 

Szendőfi Balázs: Zoli, végzettsége szerint játékfilmes operatőr, és már ő is több természetfilmet rendezett, mielőtt csatlakozott hozzánk. A vizsgafilmje, a Vad víz – Aqua Hungarica elkészülte után keresett, hogy mutassak neki olyan helyeket, ahol bizonyos halfajokat lehet megtalálni. Az első közös forgatásunk 2018-ban, a Tisza-tavon történt, és azóta minden filmünkben kooperálunk. Adunk egymásnak felvételeket, átnézem a filmszövegeit és lektorálom is. Zoli másik két filmjét is érdemes megtekinteni: Múlt és jelen – Vizeink az ember kezében, és Rejtett világ. Az előbbi az ember által szabályozott vizekről, bányatavakról és azok élővilágáról szól, míg az utóbbiban, a még megmaradt természetes foltok kerültek előtérbe. Jó szakmai kapcsolatot ápolunk, és így nem is volt kérdés az, hogy elhívom megint egy közös munkára. Dimitryvel kicsit később ismerkedtem meg, amikor drónos felvételekre volt szükségem az egyik filmemhez.

Ljasuk Dimitry: A gödöllői filmfesztiválon, ahol mindketten díjat nyertünk Balázzsal, az ünneplés közepette beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne majd egyszer, egy közös produkción is dolgozni. Viszont ez egy kicsit csúszott, mert mind a ketten a saját filmjeinken és más projekteken dolgoztunk. De már akkor is megosztottuk egymással a készülő anyagainkat, hogy a véleményezzük egymásnak. A Tisza nevébent és a Jóreménység-szigetet is elküldtem Balázsnak, hogy mondja el a meglátásait, mert ezek a természetfilmes észrevételek szakmailag építik a munkánkat.

Fotó: Czinege Melinda

Mi volt az oka, hogy Dimitry is bekerült az alkotói gárdába?

Szendőfi Balázs: Egy olyan embert kerestünk, aki a Tisza-tavat filmesként és képernyőn megjelenő személyként is hitelesen tudja képviselni. Szerintem csak egy van az országban, és ez Dimi. A felkérést eredetileg én kaptam, de örülök neki, hogy szóba került a neve, mert nem kellett egyedül filmeznem, és egy megfelelő arcot és egyéniséget kapott a film.

A Jóreménység-szigetet több mint harmincezren látták. Ezzel a sikerrel könnyebb „eladni” a közös alkotást a mozikban?

Szendőfi Balázs: Hogy mennyiben segít, avagy sem az “eladáson”, ez majd kiderül. A hátránya talán az lehet, hogy összekeverhetik a két filmet, mert a szereplő és a helyszín is ugyanaz, csak a műfaj más. De azt gondolom, hogy ezt hasonlítást a nézők fejében kell szétválasztani. Az előnye pedig az, hogy ha látták a Jóreménység-szigetet, és tetszett a közönségnek, szimpatikus lett a karakter, akkor szívesebben jönnek ezt is megnézni. Bát tényleg teljesen más a két alkotás. Itt nem fog a néző annyi életfilozófiai eszmefuttatást hallani, mint Dimi filmjében, viszont ott nem halott annyi természetrajzi leírást, mint a közös filmünkben.

Amikor elindult a film, és még a sötét képernyő alatt megszólalt Dimitry, azt éreztem, hogy újra ott vagyok a Jóreménység-szigeten. A Tiszán voltam, de teljesen más élményt kaptam. 

Szendőfi Balázs: Ez valószínűleg azért lehetett így, mert én írtam a szöveget, és megpróbáltam egy kicsit Dimi fejével gondolkodni. Természetesen a műfaj és a mondanivaló keretein belül. Így néha súrolja azt a szubjektumot, ami az ő nagyjátékfilmjében is tetten érthető, de azt, hogy milyen élmény a Tisza-tavon lenni, az talán átjön ebben a filmben is.

Nekem a Tisza-tó a Riviéra, tekerni itt szeretem a bicajom

Ha már Dimitry filmje. Az idén kétszer is ellátogattam a helyszínre, és olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy zarándokhelyen lennék. Az odajáró emberek ápolják a növényeket, rendet tartanak és vigyáznak a helyre. Hogyan tudtad ezt elérni?

Ljasuk Dimitry: Hittem az emberekben és abban, hogy ha önzetlenül adunk valamit, azt a reakciót kapjuk vissza, hogy vigyáznak és odafigyelnek az adott dologra. Ez társadalmi rangtól függetlenül így működik, csak ösztönösnek kellene lennie. Mert az megfigyelhető, hogy ha tiszta környezetbe érkezik meg valaki és megkérik arra, hogy locsolja meg a paradicsomot, meg is eheti, csak vigye el a szemetet, akkor ez olyan természetessé válik. A rendre jobban vigyáz mindenki egy tiszta helyen, de egy olyan területen, ami tele szeméttel, ott mások is szemetet hagynak majd. Szeretném egyszer elérni azt, hogy a Tisza-tó egészére kiterjedjen a Jóreménység-sziget filozófiája. Hogy olyan hely legyen, ahol alázattal figyelünk, csendben vagyunk, rendet tartunk, összeszedjük a szemetet, vigyázunk a természetre és csak szemléljük az élőlényeket. Ez az egész egy kísérlet volt arra, hogy mire képesek az emberek, és most már kiderült, hogy ez egy működőképes folyamat. De a kiterjesztéséhez sok résztvevő szükséges, és aki egyszer ott járt és megértette, hogy miről is szól az a hely, akkor talán jobban vigyáz majd más területekre is.

Szendőfi Balázs: Azt hiszem, létezik egy tudományos magyarázat is arra, hogy miért szeretik azt a helyet. A mai korban a legkisebb emberi közösség a család, és nincsen következő lépcsőfok. Viszont az ősidőkben megszoktuk azt, hogy törzsekben, kis közösségekben, vagy nagy, többgenerációs családokban élünk. Ez mára már nem jellemző, az egy-két gyerekes, jelenkori családokat megfigyelve. Most viszont azt kapták, hogy beletartozhatnak egy törzsbe, és a sziget egy olyan hellyé változott, ahol összegyűlhetnek.

Ljasuk Dimitry: Azt mondod, hogy törzsfőnök lettem?

Szendőfi Balázs: Törzsfőnök, szószóló, aki meghatározta a nagyon könnyen és élvezettel betartható szabályokat. A tagok pedig örömmel locsolgatják a törzsük paradicsomjait. Azt pótolja Dimi, ami már jó pár évszázada hiányzik emberi közösségekből, hogy a saját mikroközösségüknél nagyobb csoporthoz tartozhatnak. Modern szóval élve ez egy csapatépítés, ami a szigeten történik.

Képkockák a filmből:

Számotokra mi az üzenete a közös filmeteknek?

Ljasuk Dimitry: A fő üzenete az az, hogy kaptunk egy ajándékot a természettől, ami ma a Tisza-tó. Azért ember alkotta paradicsom, mert az ember építette, és a természet belakta. Ezt a csodát most még szemlélhetjük, örülhetünk neki, de mindenki birtokba akarja venni. Sokan nem is tudják, hogy milyen flórával és faunával rendelkezik, hogy mennyi élőlény lakik benne, csak egy játszótérnek tekintik. Ez egy nagyon különleges érték és szeretnénk, ha ezt minél többen megértenék. Hogy megtanulják, mennyire kell vigyázni rá ahhoz, hogy ez így megmaradhasson.

Szendőfi Balázs: Azt mondanám, hogy a film is jó példa arra, hogy mire képes a természet egy olyan helyen, ahol semmi sem maradt belőle. Amikor a Tisza-tavat megépítették, elárasztották azt a területet, csak évek múlva tért vissza oda az élet. A természet bármikor képes megújulni, akkor is ha tönkretesszük, de azért jobb lenne inkább nem elpusztítani. Ebbe mind belegondolhat az, aki megnézi, és megérti, hogy hogyan éledt fel a Tisza-tó.

A film közben azt éreztem, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék. Néhol vicces szöveg hangzott el, aztán szomorú dolgokról beszélt a mesélő, és ehhez párosult a megfelelő zenei aláfestés is. Ez tudatosan így lett felépítve?

Szendőfi Balázs: A zenei komponálásnak is része az, hogy a darabban gyorsabb, lassabb (allegrok, adagio, satöbbi), pikánsabb, könnyedebb vagy mélyen melankolikus tételek váltják egymást. A filmjeleneteknél pedig azért jó, mert ha szétszednénk őket, és a vidámakat vagy a szomorúkat egymás mellé tennénk, az unalomba fulladna. És nincsenek jó vagy rossz évszakok sem. Ahogyan az ember hangulata, a természetben történő dolgok is változnak. Így a filmben ugyancsak váltakoznak a hangulatok, ez pedig szintén fenntartja az érdeklődést.

A narrátor, Dimitry kedves és néha szomorú hangja is hozzásegíti a nézőt a film hangulatváltozásához. Készültél erre?

Ljasuk Dimitry: Ez is mind én vagyok, de azért gyakorolnom kellett, hogy hogyan kell a mikrofonba szépen és artikuláltan beszélni. Elmondani értelmesen és jó tempóban egy-egy mondatot, hogy az érthető legyen. Nem vagyok szinkronszínész, és nem tanultam a narrációt sem, mindezt autodidakta módon próbáltam megvalósítani. Persze kaptam tanácsokat is, hogyan valósítsam meg, és vissza is hallgattam a felvett anyagokat. Mindig is tetszett, ahogyan a nagy, ismert színészek mondtak el egy verset vagy egy regényt, és én is szerettem felolvasni másoknak. Már tinédzser koromban is gyakoroltam, hogy ugyanolyan szépen és érthetően visszamondjam azt, amit halottam. A filmben ezért is imádtam a narrátor szerepét alakítani. A zene és a kép is átad érzelmeket, ahogyan vágunk, fényképezünk, de az emberi hang erre az egészre még rá tud kontrázni. A magyar nyelv gyönyörű, és Balázsnak köszönhetően a narráció még csodásabb lett, mert nagyon szépen és választékosan használja a nyelvünket, és örömmel olvastam a szöveget.

Szendőfi Balázs: A nézők is mondták, hogy hallatszik, ahogyan Dimitry mosolyogva beszél, amikor a narrációt olvassa, szomorkás részeknél, pedig félmosollyal mondja. Aki ismeri, az tudja róla, hogy érzelmes ember és a szomorúságot is sokszor szelíd, beletörődő mosollyal, némi aggódással kommunikálja. Nem egy „kikérem magamnak” -stílussal, hanem annak az ellenkezőjével.

Rengeteg hasznos információt tartalmaz a film, amire lehet, hogy nem is gondolnánk. Például, hogy mire vigyázzunk, mit ne tegyünk a parton. Tudatosan figyeltetek ezekre a pontokra?

Ljasuk Dimitry: Ez a beállítottságunkból fakad, és nem kellett figyelnünk arra, hogy miket tegyünk bele. Ugyanazokon a témákon bosszankodunk, és hasonlóan gondolkodunk mind a hárman. A természetet leigázó emberről, a vállalatokról és kormányzati dolgokkal kapcsolatban is. Nem szeretjük azokat, akik bármilyen módon kárt okoznak a környezetnek, és úgy próbálunk meg tenni ellene, hogy a filmjeinkben lévő üzenetekkel nyitjuk fel a szemeket. Az pedig már sokan tudják, hogy az egész természet hatással van rám, de ebből kiemelkedik a Tiszához fűződő szerelmem.

Szendőfi Balázs: Azt a társadalmat, aminek a vezetőit csapdába ejtik a kapitalista, anyagi érdekek, azt úgy nevezik, hogy foglyul ejtett társadalom, és Magyarországon foglyul ejtett természetről is beszélhetünk. A természetvédelmet alárendelik mindennek, és ez most már nagyon sokunknak feltűnik. Ezért sem kellett nagyon gondolkodnunk, hogy mi legyen benne a filmben. Inkább az okozott fejtörést, hogy mit hagyjunk ki, mert nem fog beleférni az összes téma. Például, hogy hogyan viselkednek a parton, és ezzel milyen veszteséget idéznek elő.

Ljasuk Dimitry: Rengeteg bulizó, sikítozó emberrel lehet találkozni a tavon, akiknél hangosan szól a zene. Nem figyelnek arra, hogy ez kit zavar, vagy hogy milyen helyre térnek be. A túravezetők többsége figyel erre, de akad olyan is, aki nincs tekintettel az élővilágra, csak a vendég igényeire és a kiszolgálásra figyel. Persze létezik egy Tisza-tavi kódex is, ami a KÖTIVIZIG oldaláról lehet letölteni, de ez inkább csak egy ajánlás az ott tartózkodóknak. A tó egész területére, mindenhová ki kellene tenni egy házirendet, hogy legyen egy betartható irány.

Nem igazán tudunk a sebességkorlátozásról.

Ljasuk Dimitry: Valóban nincsen kiírva, vagy ha mégis, akkor egy kis táblára, ami már be van rozsdásodva. Amíg 20 lóerőig nem kell jogosítvány ahhoz, hogy csónakmotort vezessenek, addig boldog-boldogtalan vezetni fog. Sajnos sokuknak alapvető fogalmuk sincs a vízi közlekedés szabályairól, és a behajózható terület jellegéről sem. Olyanok hajóznak, akik nem ismerik a Tisza-tavat, ami balesetekhez és környezet-károsításokhoz vezet. Átmennek védett növényeken, belehajtanak a nádasba, gyors sebességgel ledarálják a halakat, és nem is tudnak róla, hogy kárt okoznak.

Csak Magyarországra jellemző, hogy nem vigyázunk a környezetre, vagy ez egy globális dolog?

Szendőfi Balázs: Sehol nincsen környezetkárosító mentesség, inkább csak a fejlett társadalmakban. Északon és nyugaton ezt a kapitalista gazdasági érdekek, az állam segítségével intézményesen végzik, ahogy haladunk délre és keletre, ott pedig lakosság. Erre a legjobb példa Románia. Igaz, hogy sokkal több természetük van még, hiszen ott található Európa megmaradt őserdőinek, több mint ötven százaléka, de ezt iszonyatos tömegben kitermeli a lakosság és a földtulajdonosok. Nem úgy, mint nálunk, ahol az állam rendelkezik erről a folyamatról, de ez abban nyilvánul meg, hogy még szervezettebben és még durvábban termeli ki az erdőt. A szomszédban úgy szól a törvény, hogy akié a föld, az mondja meg, hogy mi legyen a fákkal, és teljesen mindegy, hogy az természetvédelmi terület vagy őserdő. És gondot jelent az is, hogy vissza sem ültetik újra a fákat. Ugyanolyan lakossági dolog, mint ahogyan a szemét érkezik hozzánk, a Tiszán keresztül. De mennyire érdekes, hogy nyugatról, a Dunára nem jön annyi hulladék, ott meg van szervezve a szemétszállítás. Igazából az egész világra jellemző ez a probléma, de Európára mindenképpen. Egy azonban biztos: a lakosság nem tudja olyan hatékonyan pusztítani a természetet, mint maga az állam.

Ljasuk Dimitry: Én is azt mondom, hogy minél keletebbre és délebbre megyünk, ez igaz. Bár a populáció is nagyobb, és szerintem az edukáció hiánya okozhatja és az is, hogy mit adunk át a családokban. A Tisza-tavon megtapasztaltam, hogy egy alacsonyabb végzettségű ember is olyan szépen vigyáz a horgászhelyére, és olyan tisztán tartja, hogy öröm azt nézni. Egy művelt, diplomás egyén pedig otthagyja a szemetet. Persze ez fordítva is megtörténik, mert nem a társadalmi rangtól függ, hanem attól, hogy mit hozunk otthonról, mit tanítottak nekünk az óvodában és az iskolában. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az államnak a környezetvédelemre való nevelésre, a természeti értékek megértésére, már egészen kicsi kortól kezdve.

A gyermekek már az iskolákban is láthatják a természetfilmet. Levetítik nekik, vagy házi feladatként kapják meg?

Szendőfi Balázs: Másfél-kétperces filmrészleteket vetítenek le az órán, amikhez tételek is tartoznak, és az adott problémákat tárgyalják ki. Kapnak feladatlapokat is, amikben például az állatokkal, vagy szemeteléssel kapcsolatos információkkal ismerkedhetnek meg. Plusz egy cikk is szerepel benne, ami egyfajta függelékként szolgál. Az alsós osztályoknak két vázlatot készítettünk: látták a filmet, vagy még nem. A felsős óraterv pedig külön van szedve. Ez az anyag a tanároknak szól, és azt tartanak meg benne, amit szeretnének, és a tiszatofilm.hu oldalról lehet letölteni az anyagokat.

További filmek, filmesötletek?

Szendőfi Balázs: Elkészült a Körösökről szóló filmem, a Volt egyszer egy vadvízország, ami a Youtube-on megtekinthető. Az újabb alkotás helyszíne ennek kapcsán a Körösök forrásvidékét is magában foglaló, de annál kiterjedtebb Erdélyi-szigethegység, ami teljesen más jellegű természetvédelmi problémákat érint majd. Az erdőkitermelést, a vízerőműveket, a hatalmas hegyvidéki víztározókat, amelyek tönkreteszik a folyók és patakok vízjárását.

Ljasuk Dimitry: A Jóreménység-szigetet több külföldi filmfesztiválon, szokványos bemutatókon is levetítik, ami hatalmas megtiszteltetés számomra. Nagyon boldog vagyok, hogy az alkotásomat, az országhatáron túl is értékelik. Az utóbbi két évben pedig építettem egy lakókocsit, és az arról készült kisfilmet, a Youtube-on lehet majd megtekinteni. Jövő évben látható egy másik kisfilm, A Tisza-tó írott és íratlan szabályai címmel. Ezenkívül tervezek egy dokumentumfilmet forgatni az orosz-ukrán háborúról, aminek most írom a forgatókönyvét. Szeretném megmutatni a világnak, hogy hogyan törnek szívek és családok ketté, és valahogyan megérteni mindkét oldalt, mindezt egy személyen keresztül. De azt még nem tudom, hogy milyen módon lehetséges leforgatnom. A következő nagyjátékfilmem témáját már régebben kitaláltam, és egy gyerekkori inspiráció alapján született meg az ötlet. Több országbeli forgatást jelent, és az idősík egy több évtizedes történetet ölel át. Minden más filmem esetében nemzetközi tervekben gondolkozok. Nagyon szeretem a magyar közönséget, jó volt hozzám, de sajnos a magyar filmgyártás nem ad annyi lehetőséget, mint amennyit a tehetséges, feltörekvő magyar filmalkotók megérdemelnének. Kicsi ez az ország, hogy elbírjon több olyan nagyfilmet, amik meg is térülnek. Az álmom az, hogy az egész világnak készítek filmeket.

Szerinted mekkora sikerre számíthat A Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom?

Ljasuk Dimitry: Nagyon boldog lennék, ha tízezer nézőszám összejönne. Egyre kevesebben járnak már moziba, és amikor elmennek, akkor inkább nagy produkciókat néznek meg. A természetfilmeknek nincs könnyű helyzete, pláne a magyar természetfilmeknek. Mi, a fiúk és én fiúk, ezt a filmet elsősorban nem azért készítettük, hogy eljusson a mozikba, és nézőszám rekordokat döntsön. Hanem azért, hogy megörökítsük hazánk természeti kincseit, érzékenyítsük a modern embert az élővilág iránt, értékeket teremtsünk, és felnyissuk a szemeket.

De már nagyon sok helyen, körülbelül hatvan filmszínházban játsszák, és rengeteg helyre hívnak minket. Szeretnénk ha eljutna a TV-be is, hogy minél több néző láthassa. És ahhoz, hogy bekerüljön a streaming szolgáltatóhoz, nagyon jól kell mennie a mozikban. Mi hárman egyedül kezdtünk el filmezni, kialakítani a saját témáinkat és gondolkodásmódunkat. Nem tolt bennünket senki sem, nem volt pénzünk, és emellett még más munkát is végeztünk. Mi szenvedélyből és küldetéssel filmezünk, és a világot akarjuk megváltoztatni a filmjeinkkel. Ez a fő motivációnk, és persze nagyon jó nekünk, alkotóknak, ha azt látjuk, hogy sokan nézik meg a műveinket, mert ez a szám a visszajelzése az érdeklődésről, és a munkánk értelméről is. Ilyenkor derül ki, hogy hogyan működik a lelkünk, világossá válik mindaz, amit át akarunk adni és az is, hogy milyenek vagyunk. Reméljük, hogy ez a képernyőn is átjön.

Viszlát a Tiszán!

– Rontó Judyt –