Szeged, Szegedi Nemzeti Színház, kultura, szórakozás

Megkezdődött a közönségszavazás a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Kultúra

Balla Esztert, Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték a Kaszás Attila-díjra. A színművészekre a közönség szavazatait augusztus 23-án éjfélig várják a díj weboldalán.

A 2008-ban alapított díj Kaszás Attila szellemi örökségét kívánja megőrizni és továbbadni, valamint hozzá méltó, hogy mára a magyar teátrumi világ egyik legrangosabb civil elismerésévé vált – mondta Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a jelölteket bemutató és a közönségszavazást elindító keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Az elmúlt években 16 színművész vehette át a díjat, “ez az esztendő azonban különleges lesz, idén először három kiváló művésznő közül választ a közönség” – emelte ki, gratulálva a jelölteknek, akik, szakmai kiválóságukkal, közönségsikert hozó alakításaikkal és közösségépítő tevékenységükkel méltóak a színésztársak szerint is a díjra.

Elmondta: az elismerést augusztus 30-án, a Szegedi Nemzeti Színházban, az országos színházi évadnyitón adják át.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette