Szeged, XLIII. Szegedi Nyári Tárlat, Nyári Tárlat, sajtóbejárás, Reök palota, kiállítás, kultura

Megvan, kik lettek a XLIII. Szegedi Nyári Tárlat idei közönségdíjasai

Kultúra

A XLIII. Szegedi Nyári Tárlat látogatói kiválasztották a REÖK közönségdíjasait. A kiállítást megtekintők szavazatai alapján három alkotó: Nagy Krisztián, Molnár Csaba és Ördög Noémi nyerte el az intézmény közönségdíját és a vele járó értékes nyereményeket.

Még tíz napon át láthatják a kultúrakedvelők a XLIII. Szegedi Nyári Tárlatot a szegedi REÖK-ben. Az idei Tárlat szakmai díjait a megnyitó alkalmával már átvehették a kiválasztott alkotók, ám idén a művészetkedvelők maguk is újra véleményt nyilváníthattak egy Közönségdíj formájában.  A látogatók a kiállításra megérkezve a REÖK hoszteszeinél kérhettek szavazólapot, és a tárlat bejárását követően adhatták le voksukat az általuk legjobbnak ítélt műre, alkotóra. A közönségszavazás már a május 17-i megnyitó után elkezdődött.

A Nyári Tárlat eddigi négy hete folyamán összesen közel 500 szavazat érkezett, és minden alkotónak jutott jelölés a kiállítászáró nézői elismerésre az erre kedvet érző látogatóktól. Az élmezőnyben olyan kiélezett küzdelem alakult ki, hogy a REÖK, és a díjakat felajánló együttműködő partnerei, végül nem egy, hanem két helyezést adnak át a közönségszavazás eredményeképpen.

Másodikként a Memento Mori 3. – Újjászületés (Édesanyám emlékére) nyerte el a legtöbb látogató tetszését. Alkotója, Ördög Noémi a Luxoya VIP Szeged szalon 20.000 forint értékű ajándékcsomagját veheti át a szervezőktől. Még nála is több szavazat érkezett azonban a NagyMolnar művészduó Elemek 3. című, látványos fényművészeti alkotására, amely alumínium-kompozit test, tükör, üveg, LED-szalag és -tápegység, valamint vezérlőmechanika felhasználásával készült. Alkotói, Nagy Krisztián és Molnár Csaba érdemelte ki a XLIII. Szegedi Nyári Tárlat Közönségdíját, és vele a Reök Kézműves Cukrászda összesen 30.000 forint értékű ajándékutalványát.

A közönségdíjas alkotásokat a kiállítás első emeleti első és második emeleti második termében láthatják azok, akik az utolsó alig több, mint egy hétben szeretnék megtekinteni a Nyári Tárlatot. A kiállítás több mint 150, változatos, formabontó, izgalmas és szemet gyönyörködtető darabja keddtől vasárnapig, 10-től 18 óráig várja a közönséget.

(Szegedi Szabadtéri közleménye)

Fotó: Frank Yvette