Szeged, Martin György Néptáncfesztivál, néptánc, tánc, megnyitó, felvonulás

Pénteken kezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden

Kultúra

Pénteken a résztvevő együttesek felvonulásával kezdődik a tizenhatodik Martin György Néptáncfesztivál Szegeden – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Szegeden 1966-ban rendeztek első ízben nagyszabású nyári néptáncfesztivált. Az 1970-es évektől – Novák Ferenc ötlete alapján – a rendezvényen egyik évben nemzetközi, a másikban magyarországi és határon túli magyar együttesek lépnek föl. Ez utóbbi fesztivál Martin György 1983-ban elhunyt táncfolklorista nevét viseli.

A fesztiválon az együttesek zsűri előtt, színházi körülmények között mutathatják be a Kárpát-medence néptánckincsén alapuló új néptánc-koreográfiáikat és tánckompozícióikat, melyet a szakemberek értékelnek és díjaznak. A szervezők a tizedik fesztivál előkészítése során döntöttek úgy, hogy a rendezvényen az ifjúsági csoportok számára kínálnak szakmai megmérettetéssel egybekötött bemutatkozási lehetőséget, hiszen ez a korosztály már birtokában van annak a tánctudásnak, amellyel képesek teljes esztétikai élményt nyújtani miközben a lelkesedésük, szenvedélyük, odaadásuk páratlan.

A fesztiválon idén öt együttes lép színpadra: a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a ráckevei Kéve Néptáncegyüttes és saját zenekarával érkezik Jászberényből a Viganó Táncegyüttes. A fesztivál házigazdája a Szeged Táncegyüttes, illetve a deszki, röszkei és szegedi Tiszavirág Néptáncegyesület.

A fesztivál központi zenekara az országosan ismert, a Dél-Alföldön pedig kiemelkedően jelen lévő szabadkai Juhász zenekar lesz.

A program pénteken délután a résztvevők zenés, népviseletes felvonulásával indul a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre, ahol a fesztiválmegnyitón a fellépők néhány perces virtuóz ízelítőt adnak műsorukból.

A fiatal táncosok szakmai programokon, például a számukra szervezett táncbemutatón vehetnek részt, esténként pedig táncházakat szerveznek nekik. A közönség szombaton este láthatja újra az együtteseket a szegedi Kisszínházban, ahol zsűri előtt mutatják be műsorukat. Az előadásokról vasárnap részletes szakmai értékelést kapnak a fellépők a zsűritől.