Elhunyt Nádas Péter

Bemutatják Nádas Péter Találkozás című drámáját Szegeden

Kultúra

Bemutatják Nádas Péter Találkozás című drámáját az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából felolvasó-színházi formában a szegedi Reök-palotában – tájékoztatta Kertész Lilla, az összművészeti központ sajtóreferense az MTI-t.

A közlemény szerint a huszadik századi magyar színháztörténet egyik legfontosabb szövegét Czene Zoltán rendezi, Mária és a Fiatalember szerepeiben a Szegedi Nemzeti Színház két művésze, Tánczos Adrienn és László Gáspár adja elő a “négykezes” drámát.

Főszereplésükkel különleges esemény részese lehet a közönség: a Találkozást félszcenírozott, felolvasószínházi formában 1985-ös ősbemutatója óta most először dolgozzák fel.

A szecessziós palota Zöld szalonjában nem statikus felolvasás várja október 22-én este a nézőket: a darabbéli helyzeteket színpadi jelzések szemléltetik, az érdekes térforma is segíti majd a megértést, és Nádas Péter híresen precíz szerzői instrukciói is érvényesülnek majd.

Czene Zoltán úgy fogalmazott, megpróbálnak hűek maradni Nádas Péter instrukcióihoz, minden olyat, ami cselekvésben, némajátékban végrehajtható, nem kell olvasni, tehát a színész meg tudja “papír nélkül” csinálni, azt megcsinálják. A darabot záró bibliai képet idéző jelenetet, amikor a Fiatalembert Mária levetkőzteti pedig úgy láttatják, hogy Tánczos Adrienn monológszerűen felolvassa azt a több oldalnyi szerzői instrukciót, ami előírja a színészeknek, mit tegyenek.

A sokrétegű, mozaikos történetben egy ÁVO-s tiszt és egy valaha jobb napokat látott arisztokrata hölgy szerelmi viszonyáról van szó, amikor a tiszt fia évtizedekkel később felkeresi a grófnőt – közölte a rendező, aki szerint a darab olvasható izgalmas krimiként, bibliai példázatként és politikai-közéleti szembenézésként is.

Czene Zoltán úgy látja, a Találkozásban szervesen összefonódik a történelem, a társadalmi folyamatok és az egyéni sors síkja – műsorra tűzése is kettős aktualitással bír: egyszerre emlékeztet az 1956-os forradalom 70 évvel ezelőtti eseményeire, és az augusztusban elhunyt Nádas Péterre.