Különleges programmal ünnepli Janikovszky Éva születésének századik évfordulóját a szegedi Kövér Béla Bábszínház. November 8-án, vasárnap bemutatják a Bertalan és Barnabás című bábelőadást, amelyhez tacskótalálkozó és jótékonysági felvonulás is kapcsolódik a Belvárosban – számolt be róla a szeged.hu.
A Szegeden született írónő népszerű meséjét Szabó Attila alkalmazta bábszínpadra, a darabot Schneider Jankó, a Kövér Béla Bábszínház művészeti vezetője rendezi. Az előadás a szegedi társulat és a kecskeméti Ciróka Bábszínház közös produkciójaként valósul meg.
A történet középpontjában két tacskó, Bertalan és Barnabás áll, akiket egy idős házaspár, Borbála és Boldizsár nevel. A két kutya annyira hasonlít egymásra, hogy gazdáik gyakran összekeverik őket, ami számos humoros helyzetet eredményez.
A kétszereplős előadásban Barabás Bíborka és Janicsek Péter lép színpadra. Barabás Bíborka első szegedi bábszínházi bemutatójára készül, míg tapasztaltabb kollégája már ötödik alkalommal szerepel a társulat premierjén.
A vasárnapi bemutatót különleges kísérőprogram előzi meg: délelőtt 10 órakor tacskótalálkozót rendeznek a Széchenyi téren. Innen a négylábúak és gazdáik közösen sétálnak át a Tisza Lajos körúti bábszínházhoz, ahol 11 órakor kezdődik az előadás.
A felvonulás nemcsak a kutyabarátoknak szól, hanem a felelős állattartásra és az időskori elmagányosodás problémájára is szeretné felhívni a figyelmet. A rendezvényhez jótékonysági adománygyűjtés is kapcsolódik, amellyel a Futrinka Egyesület tacskófajtamentő csoportját támogatják. A szervezők többek között kutyatápot, konzervet és plédeket várnak.
A premierhez egy másik hagyomány is kapcsolódik. A Kövér Béla Bábszínház társulata 2020 óta minden új bemutató alkalmából fát ültet valamelyik szegedi oktatási intézményben. Ezúttal a Janikovszky Éva Általános Iskola udvara gazdagodott egy díszkörtefával.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette











