Szlávik János infektológus

Szlávik: az idősek és a krónikus betegek ne fogadjanak látogatókat!

Ország
Koronavírus

Csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni, hogy még több koronavírus-fertőzött legyen, és még többen haljanak meg a fertőzésben – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a budapesti kórházban szombaton a közmédiának.

Szlávik János közölte: naponta négy-ötezer az új fertőzöttek száma, és egyre többen halnak meg a betegségben. A kórházban fekvők jó része idős, krónikus beteg, akik közül sokan intenzív osztályra kerülnek – tette hozzá.
Kiemelte: fontos, hogy mindenki betartsa a járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseket,

de az idősekre és a krónikus betegségekben szenvedőkre különösen vonatkoznak az előírások. Ők a jelenlegi helyzetben inkább ne fogadjanak látogatókat

– javasolta a főorvos.

Majka üzent Gődénynek: “Jöjjön ide, ha van a pucájában vér!”

A vírus elleni vakcinákkal kapcsolatban azt mondta, hogy óriási a fejlődés, már 4-5 oltóanyagot törzskönyveztek a világon. Véleménye szerint azért gyorsultak fel a kutatások, mert korábban már más betegségek ellen hatékony oltóanyagokat próbálnak felhasználni.

A kormány úgy döntött, hogy többféle oltóanyagot szerez be, de csak azt alkalmazza majd, amelyik biztonságos, hatékony és semmilyen veszélyt nem jelent az emberekre – hangsúlyozta.

Beszélt arról is, hogy két amerikai vakcináról azt állítják, 90 százalék feletti a hatékonysága. Ez esetben a lakosság 50-60 százalékának beoltásával megfelelő védettséget lehetne elérni – tudatta.

Szlávik János kitért arra is:

a járvány első hullámában aránylag kevés beteg volt, és kevesen haltak meg, valószínűleg ez biztatta a vírustagadókat arra, hogy elbagatellizálják a járványt, és tagadják a vírus létezését.

Merkely Béla koronavírusos – saját bőrén érzi, milyen komoly betegség ez

A főorvos reméli, hogy ahogy halad előre a járvány Magyarországon, egyre kevesebb ember lesz, aki azt hiszi, a koronavírus nem veszélyes.

Az elmúlt évtizedekben sok új oltás jelent meg, a vírustagadóknak pedig nem volt erejük megakadályozni, hogy a hatékony oltásokat megkapják az emberek

– mondta Szlávik János, aki bízik benne, ha elmagyarázzák az embereknek, hogy működik a koronavírus elleni oltás, nem lesz tere az országban a vírustagadóknak.