A 2024/2025-ös tanévben is önkéntesen kérhetik a 12. életévüket betöltött, 7. osztályos tanulók szülei a HPV (humán papillomavírus) elleni ingyenes védőoltást gyermeküknek a beleegyező nyilatkozat kitöltésével szeptember 13-ig – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a HPV elleni védőoltást – a korábbi tanévekhez hasonlóan – idén is iskolai kampányoltás részeként adják be.
Az oltásra jogosultak szülei, gondviselői egy írásos nyilatkozat kitöltésével igényelhetik gyermeküknek a Gardasil oltóanyag beadását.
A védőoltás a HPV hét olyan típusa ellen alakít ki védettséget, amelyek a leggyakrabban okoznak daganatos megbetegedést, továbbá a vírus két olyan típusa ellen is védelmet nyújt, amelyek a nemi szervi szemölcsök kialakulásáért felelősek – jelezték. Hangsúlyozták, hogy az oltóanyag biztonságos és hatásos, segítségével visszaszorítható a magas kockázatú HPV vírus okozta megbetegedések kialakulása.
Emlékeztettek, hogy a 7. évfolyamos lányok számára már a 2014/2015-ös tanévtől kezdődően térítésmentesen elérhető a HPV elleni védőoltás, a 2020/2021-es tanévtől kezdődően pedig már a fiúk is kérhetik a vakcina beadását.
A HPV elleni védőoltás igénybevételi aránya a lányoknál évek óta 80 százalék körüli, a fiúknál 68 százalékos; az elmúlt tíz évben összesen 425 ezer tanuló kapott HPV-oltást – írták.
Kifejtették, hogy a védettség kialakulásához két oltásra van szükség 6 hónap különbséggel, ha az oltási sorozat megkezdésekor az oltandó nem töltötte be a 15. életévét. Az első oltás idején 15 éves életkort betöltött 7. évfolyamba járó gyermekek immunizálásához három dózis szükséges.
A központ arra biztatja a szülőket, beszélgessenek gyermekükkel a védőoltás jelentőségéről; a felelősségteljes döntés meghozatalakor kérjék a védőnők, háziorvosok véleményét.
Kérdés esetén hívják az ingyenes, 1812-es telefonszámon elérhető Egészségvonalat vagy látogassanak el az https://egeszsegvonal.gov.hu/ weboldalra – áll a közleményben.
(MTI)
Fotó: illusztráció