Az európai versenyképesség hanyatlását nevezte az egyik legsúlyosabb kihívásnak Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban nemzetközi sajtótájékoztatón.
A kormányfő azt mondta, az Európai Unió helyzete jóval súlyosabb, mint 2011-ben az első magyar uniós elnökség idején volt.
Kifejtette, Ukrajnában, Európában dúl egy háború, súlyos konfliktusok vannak a Közel-Keleten és Afrikában, amelyeknek érezni a hatásait, következményeit. Minden nemzetközi konfliktus ma az eszkaláció veszélyével fenyeget – tette hozzá.
Orbán Viktor elmondta, a migrációs válság 2015 óta nem látott méreteket öltött, a biztonsági fenyegetések pedig a schengeni térség megbénulásával és szétesésével fenyegetnek. Mindeközben az EU folyamatosan veszít globális versenyképességéből – mondta.
Beszédét ekkor egy fiatal férfi megzavarta és magyarul kiabálva azt ismételgette: “mennyiért árulta el a hazát, miniszterelnök úr?” Hozzátette: “eladta Putyinnak, eladta Hszi Csin-pingnek. Orbán Balázs mennyiért adta el a hazát, miniszterelnök úr?”
Öt évre szóló új európai versenyképességi paktum elfogadását javasolja a magyar elnökség
Öt évre szóló, új európai versenyképességi paktum elfogadására tesz javaslatot a magyar elnökség az európai vezetők november 8-i budapesti informális ülésén – közölte Orbán Viktor miniszterelnök.
A versenyképességi paktumról szólva elmondta, az tartalmazná az adminisztratív terhek, a túlszabályozás csökkentését, a megfizethető energiaárakat, a zöld iparpolitikát, a belső piac megerősítését. Kitérne továbbá az áruk és szolgáltatások mozgását akadályozó korlátok felszámolására, a tőkepiaci unió megvalósítására és a konnektivitás megteremtésére.
Egy ilyen paktummal elkötelezhetné magát minden európai vezető és ország egy hosszú távú, ötéves versenyképességet javító politika mellett – fogalmazott.
A miniszterelnök azt mondta, a bajokon csak akkor lehetünk úrrá, ha változtatunk.
Az Európai Uniónak változnia kell és a magyar elnökség ennek a változásnak kíván a katalizátora lenni – mondta.
Orbán Viktor: külső hotspotok nélkül nem lehet megállítani a migrációt
Az Európai Unió határain kívüli hotspotok nélkül nem lehet megállítani az illegális bevándorlást – mondta a miniszterelnök keddi strasbourgi sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy aki bejutott az unió területére, az soha nem fog kimenni onnan.
Orbán Viktor kiemelte: a migrációt egyetlen módon lehet megállítani, ha az unió tagállamai egyetértenek abban, hogy aki be akar jönni az unió területére, annak meg kell állnia az unió határánál, kérnie kell a bejutást, és amíg azt nem bírálták el pozitívan, addig nem léphet be az unió területére.
“Ha ezt nem tudjuk elérni, sose fogjuk megállítani a migrációt, ez az egyetlen lehetőség” – fogalmazott.
Ha egyszer valaki bejutott az unió területére és az unió területén tartózkodó polgár jogai illetik meg, hiába nem kapja meg az engedélyt a maradásra, soha nem fog kimenni az unió területéről – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: nem ismer egyetlen olyan kormányt sem, amely az ilyen embereket erőszakkal össze akarná gyűjteni, járműre akarná pakolni, és utána ki akarná vagy ki tudná szállítani az unió területéről.
“Csak az a migráns nem marad itt, akit nem engedünk be” – szögezte le a miniszterelnök.
Orbán Viktor schengeni csúcstalálkozót javasol a migráció kezelésére
A magyar EU-elnökség javasolja, hogy vezessék be a schengeni csúcstalálkozók rendszerét a migráció kezelésére – mondta Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón kedden Strasbourgban.
A miniszterelnök hangsúlyozta: miután az EU-nak nincs közös sikeres migrációs politikája, a tagállamok egyenként próbálják megvédeni magukat. Ezek az egyéni próbálkozások azonban szét fogják verni a schengeni rendszert, így helyettük “egy nagy közös döntésre van szükségünk” – mondta.
Orbán Viktor közölte: a magyar elnökség javasolja, hogy az eurózónához tartozó országok csúcstalálkozóinak mintájára a schengeni zónához tartozó országok vezetői rendszeresen üljenek össze, és ahogy az eurót menedzselik, ugyanúgy menedzseljék közösen a schengeni határokat is a legmagasabb politikai szinten.
Orbán Viktor: a Balkán integrációja nélkül Európa sosem lesz teljes
A Balkán integrációja nélkül Európa sosem lesz teljes, ezért a soros magyar uniós elnökség összehívta az Európai Unió és a Nyugat-Balkán csúcstalálkozóját – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlament keddi plenáris ülése után tartott, nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor a magyar elnökség programpontjai között jelölte meg az uniós védelempolitikát és a technológiai bázis megerősítését, hozzátéve: erről is tárgyalnak november 7-én Budapesten.
A tárgyalások következő tervezett pontjaként a bővítéspolitikát említette, majd hangsúlyozta, a Balkán integrációja nélkül Európa sosem lesz teljes.
Húsz éve ígértük meg a nyugat-balkáni országoknak, hogy fel fogjuk venni őket, ideje lenne ezt beváltani – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy a magyar elnökség összehívta az EU és a Nyugat-Balkán csúcstalálkozóját is.
Leszögezte, hogy a bővítésnek érdemalapúnak kell lennie, megjegyezte ugyanakkor, hogy Szerbia nélkül semmilyen bővítés nem lesz sikeres, a Nyugat-Balkán országait Szerbia nélkül nem lehet integrálni.
Hozzáfűzte, a magyar elnökség a mezőgazdaságról is beszél. Célként azt emelte ki, hogy versenyképes, válságálló és gazdabarát európai mezőgazdaságot tudjanak teremteni.
Ha a magyar elnökség pontjait megvalósítjuk, akkor jelszava is valóra válik: Make Europe Great Again (Tegyük ismét naggyá Európát) – közölte Orbán Viktor.
(MTI)
Fotó: MTI/Purger Tamás