Orbán Viktor a pápánál járt - mutatjuk, mit kért tőle a miniszterelnök. Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

Orbán Viktor a pápánál járt – mutatjuk, mit kért tőle a miniszterelnök

Ország

XIV. Leó pápa hétfőn fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt, aki ezt követően Pietro Parolin bíborossal, a római Szentszék Államtitkárával, valamint Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős államtitkárával is találkozott.

A Szentszék közleménye szerint a szívélyes légkörben folytatott megbeszélések során a felek hangsúlyozták a kétoldalú kapcsolatok szilárdságát, és a katolikus egyháznak a magyar közösség társadalmi fejlődésének és jólétének előmozdítása iránti elkötelezettségét; különös tekintettel a család szerepére, a fiatalok oktatására és jövőjére, illetve a legkiszolgáltatottabb keresztény közösségek védelmének fontosságára.

A találkozón ezen kívül bőséges teret kaptak az aktuális nemzetközi kérdések is, különös figyelmet fordítva az ukrajnai háborúra és a közel-keleti helyzetre – tették hozzá.

Nem sokkal később Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalán megosztott bejegyzéséből az is kiderült, mit kért a miniszterelnök a pápától.

“Arra kértem a Szentatyát, hogy támogassa Magyarország háborúellenes erőfeszítéseit” – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfői Facebook-bejegyzésében.

(MTI)

Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala