Papp Lászlónak (Fidesz) már senki nem hisz Debrecenben, a polgármesternek egyetlen lehetősége van: távozik azonnal a hivatalából a bukott alpolgármestereivel együtt – mondta Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A kormányfő kiemelte: Papp László 12 éve vezeti Debrecent, és teljesen egyértelműen személyes és politikai felelősséget visel azért, ami a városban történik.
“Ő volt az akkumulátorgyárak védőszentje Debrecenben, sokat tett azért, hogy a kínai és dél-koreai gyáregységek oda kerüljenek az óriási lakossági tiltakozás ellenére, és hogy gyorsan megépülhessenek sok állami támogatással, átláthatatlan módon” – közölte.
Hangsúlyozta: a polgármesternek pontos tudomása volt az óriási szennyezésekről, amelyek ezekből a gyárakból jönnek, pontos tudomása volt évek óta azokról a határérték-túllépésekről, amelyekről most elkezdett beszélni.
Rövidesen az Országgyűlés elé kerül az alaptörvény 17. módosítása
Rövidesen – a héten vagy legkésőbb a jövő hét elején – az Országgyűlés elé kerül az alaptörvény 17. módosításának végleges javaslata – közölte Magyar Péter a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön.
A miniszterelnök elmondta: a kormány tárgyalta a beérkezett társadalmi és szakértői észrevételeket.
Közölte: a kormány és a Tisza-frakció még nem hozta meg végleges döntését, de a nagy többség szigorítást kért. Példaként említette a képviselői mandátumok korlátozásának kiterjesztését más pozíciókra vagy 12 évről 8 évre rövidítését. Voltak olyanok is, pár százalék, akik kritikát fogalmaztak meg és jogállami garanciákat akarnak látni – tette hozzá Magyar Péter.
“Várhatóan nagy változás e területen nem lesz” – közölte, de nem akarta prejudikálni sem a kormány, sem a frakció döntését, türelmet kért a végleges javaslatig.
A kormányfő elmondta: rengeteg kérés érkezett, ezért visszanevezik a vármegyéket megyékre, a főispánok pedig kormánymegbízottak lesznek, ezt is még ebben az alaptörvény-módosításban rendezik.
Az alkotmánybírák esetében is lesz változás az alaptörvényben, eszerint hat évre lehet majd választani őket a mostani 12 év helyett – közölte.
Gyümölcsöző tárgyalásokat folytattunk a Velencei Bizottsággal
Nagyon fontos és gyümölcsöző tárgyalásokat folytattak a kormány képviselői csütörtökön a Velencei Bizottsággal – közölte a miniszterelnök.
A kormányfő elmondta: egyetértés volt abban, hogy fontos Magyarországon a demokrácia és a jogállam helyreállítása, a fékek és egyensúlyok rendszerének visszaépítése.
Megállapodtak abban, hogy rendszeres kapcsolatot tartanak a Velencei Bizottsággal, amelyet tanácsadó testületként jellemzett.
Hasznos egy tanácsadó szervezettel együttműködni, ez is különbség az Orbán- és a Tisza-kormány között – mutatott rá a miniszterelnök.
A találkozón a magyar kormány részéről Magyar Péter mellett jelen volt még Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter, Ruff Bálint, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Görög Márta igazságügyi miniszter. A bizottságot a Velencei Bizottság elnöke, annak főtitkára, az osztrák Alkotmánybíróság elnöke képviselte.
Mintegy 400 ezer gyermek családja kap iskolakezdési támogatást
Mintegy 400 ezer gyermek családja kap 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást – jelentette be Magyar Péter.
Közlése szerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, jóval több mint 100 ezer gyerek mellett, a tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő, emelt szintű családi pótlékra jogosult, a speciális nevelési igényű gyermekek mellett azok után is kifizetik ezt az összeget, akik részt vesznek a Dobbantó programban vagy a műhelyiskolai képzésben, egyszülős családban, gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőnél élnek, vagy árvaellátásban részesülnek.
Magyar Péter tájékoztatása szerint az összeg első felét augusztus 24-ig utalják el, a második részletet pedig novemberben, utalvány formájában adják; utóbbiról külön jogszabályt alkotnak majd, amely azt is tartalmazza, ez milyen körben használható fel.
2027-ben már egy komplexebb, még fókuszáltabb rendszert fogunk bevezetni – ígérte a miniszterelnök.
(MTI)
Fotó: archív