Szeged, építkezés, Brüsszeli körút, Sándor utca

Nyilvántartásba kerülnek a közbeszerzésekből bűncselekmény miatt kizárt szereplők

Ország

Az Integritás Hatóság létrehozza a közbeszerzésekből bűncselekmények elkövetése miatt kizárt gazdasági szereplők nyilvántartását. A nyilvánosan hozzáférhető adatbázis célja a visszaélések megelőzése és a közbeszerzések tisztaságának erősítése, létrehozása pedig az uniós támogatások újraindításához is szükséges – közölte a hatóság.

Az Integritás Hatóság hamarosan megindítja az első nyilvántartásba-vételi eljárásokat. A jegyzékbe azok a gazdasági szereplők kerülhetnek be, amelyek vezető tisztségviselőjével, felügyelőbizottsági tagjával, cégvezetőjével vagy tényleges tulajdonosával szemben a közbeszerzési törvényben meghatározott bűncselekmény miatt jogerős bírósági határozat született. Az adatbázisba kerülést az uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvény is előírhatja.

A hatóság hangsúlyozta: a nyilvánosság célja nem az érintettek megbélyegzése, hanem annak megakadályozása, hogy a jogszabályok alapján kizárt szereplők részt vehessenek közbeszerzési eljárásokban.

A rendszer ugyanakkor lehetőséget biztosít az úgynevezett öntisztázásra is. Ennek keretében az érintett gazdasági szereplők bizonyíthatják, hogy felszámolták a kizárás alapjául szolgáló körülményeket, és megfelelő intézkedéseket tettek megbízhatóságuk helyreállítására. Sikeres eljárás esetén mentesülhetnek a nyilvántartásba vétel alól, illetve törölhetők a jegyzékből.

Ehhez többek között igazolniuk kell, hogy megtérítették a bűncselekménnyel okozott kárt, vagy vállalták annak megtérítését, együttműködtek az illetékes szervekkel az ügy körülményeinek feltárásában, valamint olyan technikai, szervezeti és személyi intézkedéseket vezettek be, amelyek alkalmasak a további bűncselekmények megelőzésére.

A benyújtott intézkedéseket az Integritás Hatóság a válasz beérkezésétől számított húsz napon belül értékeli, figyelembe véve a bűncselekmény súlyosságát és körülményeit, majd dönt a nyilvántartásba vételről.

A nyilvántartást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben vezetik, az Integritás Hatóság pedig honlapján részletes tájékoztatást tett közzé a nyilvántartásba vétel és az öntisztázás szabályairól.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette