Semjén Zsolt

Teljes tisztújítás jön a KDNP-ben az év végéig

Ország

Az év végéig teljes tisztújítást hajt végre a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP): a folyamat a helyi szervezetektől egészen a párt országos vezetéséig terjed. Erről vasárnap, a Lakitelken megtartott országos választmányon döntöttek a küldöttek. A tervek szerint decemberre lezárulhat a párt megújítása.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke felszólalásában értékelte az elmúlt 16 év kormányzását és a választási vereség okait is. Úgy fogalmazott, a kormányzati teljesítmény nem volt hibátlan, ugyanakkor szerinte történelmi mércével nézve ez az időszak nemcsak Magyarország keresztény és nemzeti irányultságára volt meghatározó, hanem az európai politikára is hatással volt.

A KDNP elnöke eredményként említette egyebek mellett a középosztály megerősítését, a keresztény civilizáció védelmét, a külhoni magyarok támogatását, valamint a migrációval szembeni kormányzati politikát.

A választási vereség gazdasági okai között a több éven át tartó, egy százalék alatti növekedést említette ki. Politikai problémának nevezte, hogy a kormánypártok több kérdésben – köztük a migráció és az Európai Unióval folytatott konfliktusok miatt – túlságosan jobbra tolódtak. Értékelése szerint emiatt a politikai közép egy része szabaddá vált, amelyet a Tisza tudott megszólítani.

Semjén úgy vélte, a jövőbeni választási sikerhez vissza kell térniük a politikai centrum felé úgy, hogy közben a radikálisabb szavazóikat is megtartsák.

A vereség egyik okaként említette azt is, hogy szerinte sikerült azt a képet kialakítani az Orbán-kormányról, miszerint Magyarországot ki akarja vezetni az Európai Unióból és Kelet felé fordítaná. Úgy vélte, erre különösen érzékenyen reagáltak a fiatal választók. Hozzátette: 16 év kormányzás után felnőtt egy olyan első választói generáció, amely lényegében nem ismert más kormányt a Fidesz–KDNP-n kívül.

A kormány hibái között említette azt is, hogy nem léptek fel kellő erővel az oligarchák szerinte „gátlástalan” magatartásával szemben, ami hozzájárult a választói elégedetlenséghez.

Semjén szerint az idei választás jelentős részben az online térben dőlt el. Úgy értékelt, hogy a kormánypártoknak nagyobb hangsúlyt kellett volna helyezniük a szakpolitikai vitákra. A kampány egyik hibájaként említette, hogy túlságosan előtérbe került a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel kapcsolatos kommunikáció.

A jelenlegi kormányt élesen bírálta, és azt állította, hogy az nem tekinthető szuverénnek. Kapitány Istvánt és Kármán Andrást a multinacionális vállalatok, illetve a bankszektor képviselőiként említette, és privatizációs folyamatoktól is tart. A köztársasági elnökkel és az Alkotmánybírósággal kapcsolatos döntéseket közjogilag érvénytelennek nevezte. Kritizálta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozását is.

Semjén Zsolt szerint a gazdasági konjunktúrában negatív fordulat jelei láthatók, amelyek a lakosságot és a vállalkozásokat egyaránt érinthetik. Arra számít, hogy idővel csalódottság alakulhat ki a jelenlegi kormánnyal szemben, ugyanakkor hangsúlyozta: ebből önmagában még nem következik, hogy a választók ismét a korábbi kormánypártok felé fordulnak.

A KDNP jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a kereszténydemokrácia önálló politikai irányzatként is megállja a helyét. A Fideszről ugyanakkor azt mondta, Orbán Viktor nélkül a párt elemeire hullana szét. Kijelentette azt is, hogy a KDNP nem fordul Orbán Viktor ellen.

A következő választásokra szerinte olyan stratégiával kell készülni, amely alkalmazkodik az esetleges választási rendszerhez. Amennyiben arányos rendszer jön létre, és négyszázalékosra csökken a parlamenti küszöb, megfontolandónak tartja a KDNP önálló indulását.

Hölvényi György EP-képviselő a „Helyzetkép és jövőkép” című elemzés kapcsán arról beszélt, hogy a pártnak a becslése szerint 300–400 ezer keresztény gondolkodású választó számára kell politikai alternatívát kínálnia. Szerinte a KDNP-nek akkor van jövője, ha hitelesen tud világnézeti pártként működni.

Vejkey Imre pártügyész azt hangsúlyozta, hogy kereszténydemokratának lenni nem pusztán politikai kérdés: olyan politizálásra van szükség, amely mögött keresztény emberkép és erkölcsi mérce áll.

A választmány több felszólalója is teljes megújulást sürgetett. Kiemelték, hogy ismét meg kell szólítani azokat a templomba járó választókat, akiknek jelentős részét a párt az elmúlt időszakban elveszítette. Felmerült az is, hogy a KDNP túlságosan feloldódott a Fidesszel kötött szövetségben, ezért szükség van a párt politikai önállóságának megerősítésére, valamint az önálló önkormányzati választási indulás lehetőségének előkészítésére. A felszólalók többsége a kettős párttagság megszüntetését is támogatta.

Latorcai Csaba ügyvezető alelnök szerint a KDNP nehéz helyzetben van, ugyanakkor a jelenlegi időszak történelmi lehetőséget is jelenthet a párt számára. Elismerte, hogy az elmúlt években kevesebb érdemi kritikát fogalmaztak meg annál, mint amennyire szükség lett volna, miközben a pártszövetségi politizálás kényelmessé vált, és a KDNP fokozatosan elveszítette önálló arculatát a választók előtt.

Úgy fogalmazott: nem a kereszténydemokráciával van probléma, hanem azzal, hogy a párt sokszor nem képviselte elég határozottan saját kereszténydemokrata karakterét. Szerinte tudomásul kell venni, hogy megváltozott a politikai környezet, a választói magatartás, a kommunikáció és a pártszövetségi rendszer is.

Latorcai szerint a szembenézés célja a megújulás. Egy önállóbb, karakteresebb és cselekvőképes KDNP-re van szükség, amely világos programmal képes megszólítani a választókat.

(MTI)

Fotó: MTI/Katona Tibor