Ópusztaszer, Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, kormányülés, Tisza-kormány, Magyar Péter, sajtótájékoztató, Feszty-körkép

Béremelés, magasabb minimálnyugdíj és új környezetvédelmi hatóság – több intézkedésről döntött a kormány

Ország

A szociális dolgozók béremeléséről, a megváltozott munkaképességűek ellátásának növeléséről, a javítóintézetek fejlesztéséről, valamint egy új környezetvédelmi főhatóság létrehozásáról is beszámolt Magyar Péter miniszterelnök a kormány döntéseit ismertető csütörtöki tájékoztatón.

A kormány két lépcsőben tervezi emelni a szociális dolgozók, köztük a gyermekvédelemben dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő munkatársak bérét. Az első emelés október közepén várható, a második pedig 2027. január 1-jén. A kabinet korábban 25 százalékos béremelést vállalt ezen a területen.

A megváltozott munkaképességűek ellátását 10 százalékkal növelik. A 65. életévüket betöltött érintettek esetében az ellátás összege – a nyugdíjhoz hasonlóan – legalább havi 120 ezer forint lesz. A kormány számításai szerint az intézkedés 238 ezer embernek jelent segítséget.

Jelentősen emelkedik a minimálnyugdíj

Magyar Péter arról is beszélt, hogy 2027. január 1-jétől a jelenlegi 28 500 forintról 120 ezer forintra emelik a minimálnyugdíjat. A kormányfő szerint ez több százezer nehéz helyzetben lévő ember számára jelenthet érdemi segítséget.

A kabinet emellett korábban döntött a szociális tűzifakeret megduplázásáról, a tűzifa áfájának csökkentéséről és az állami erdőgazdaságoknál alkalmazott lakossági tűzifaárak befagyasztásáról is.

Hárommilliárd forint jut a javítóintézetek fejlesztésére

Október 1-jétől az aszódi, a debreceni, a rákospalotai és a nagykanizsai javítóintézet ismét a gyermekvédelmi rendszerhez kerül. Fejlesztésükre összesen hárommilliárd forintot biztosítanak: ebből még idén 500 millió, 2027-ben másfél milliárd, 2028-ban pedig további egymilliárd forintot fordítanak a területre.

A kormány várhatóan a jövő héten további 10 milliárd forintos költségvetési forrásról is dönt a gyermekvédelmi rendszer legsürgetőbb problémáinak kezelésére.

Új adósságkezelési tanácsadási szolgáltatás is indul november 20-tól a Családi Csődvédelmi Szolgálatnál. A program azoknak nyújtana segítséget, akik nem tudják fizetni hiteleiket vagy más pénzügyi kötelezettségeiket. Évente mintegy 3-4 ezer ember kaphat személyre szabott tanácsadást.

Új környezetvédelmi „szuperhatóság” jöhet létre

A kormány tervei szerint 2027. január 1-jétől új, országos hatáskörű, önálló környezetvédelmi főhatóság kezdi meg működését. Az új szervezethez kerülnek a legfontosabb környezet-, természet-, klíma-, víz- és állatvédelmi, valamint vízgazdálkodási és erdészeti hatósági feladatok.

Kiemelten foglalkozik majd az akkumulátorgyártással, -újrafeldolgozással és -hatástalanítással kapcsolatos környezetvédelmi engedélyezéssel, valamint a nagy környezeti terheléssel járó ipari üzemek ellenőrzésével.

A szankciókat is szigorítanák: a legsúlyosabb környezetvédelmi szabálysértések esetén akár ötmilliárd forintos bírságot is kiszabhatnak. Bevezetnék a „három csapás” elvét is: ha egy nagyvállalat öt éven belül harmadszor sérti meg a környezetvédelmi szabályokat, a minimális bírság a nettó éves árbevételének legalább fél százaléka lenne.

A kabinet emellett a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatát és átalakítását is tervezi. Magyar Péter szerint a MOHU első átvilágításának eredményei azt mutatják, hogy átfogó változtatásokra van szükség. A kormány célja, hogy javuljon a szolgáltatás minősége, csökkenjenek az állami kiadások, és jelentősen növekedjen az újrahasznosított hulladék aránya.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette