December 31-ig meghosszabbítja a kormány a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök péntek este a Facebook-oldalán. A kormányfő szerint az illegális migrációval szembeni szabályokon nem enyhítenek, ugyanakkor az év végéig új, az uniós jognak is megfelelő határvédelmi szabályozást szeretnének kidolgozni.
Magyar Péter közölte, a kormány a következő hónapokat arra használja fel, hogy olyan jogszerű és működő rendszert hozzon létre, amely egyszerre biztosítja Magyarország határainak védelmét, valamint azt, hogy az országot ne terheljék további uniós bírságok.
A miniszterelnök a döntést többek között a spanyolországi Ceutában kialakult helyzettel indokolta. Mint írta, az Európai Unió afrikai külső határán rövid idő alatt súlyos migrációs válság alakult ki, miután Marokkó felől tömegek próbáltak Spanyolország területére jutni. Magyar Péter szerint az események megmutatták, hogy a migrációs útvonalak akár napok alatt átrendeződhetnek, az embercsempész-hálózatok pedig gyorsan kihasználhatják a jogi szabályozásban megjelenő réseket.
„Ceuta figyelmeztetés egész Európának” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint Magyarország nem vállalhatja annak kockázatát, hogy egy rosszul előkészített jogszabályváltozás miatt gyengüljön a határvédelem.
Magyar Péter kitért az Európai Unióval fennálló jogvitára is. Mint mondta, hónapok óta egyeztetnek az uniós intézményekkel egy olyan új magyar szabályozásról, amely hatékonyan védi Magyarország és az EU külső határát, ugyanakkor megfelel az uniós jognak.
A jelenlegi magyar szabályozás egyes elemeiről az Európai Unió Bírósága korábban kimondta, hogy ellentétesek az uniós joggal. A bíróság Magyarországra egyszeri 200 millió eurós, valamint az ítélet végrehajtásáig napi egymillió eurós bírságot szabott ki. Magyar Péter szerint a jogvita költsége eddig már megközelítette az egymilliárd eurót.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány fenn kívánja tartani a déli határkerítést, erősíteni akarja a határvédelmet, és továbbra is zéró toleranciát alkalmazna az illegális bevándorlással szemben. Ugyanakkor szerinte meg kell szüntetni azt a helyzetet, amelyben Magyarországnak jelentős összegeket kell fizetnie az uniós joggal fennálló ellentmondások miatt.
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet különleges eszközöket biztosít az állam számára. Lehetővé teszi többek között, hogy az ország területén illegálisan tartózkodó külföldieket a rendőrség a déli határhoz kísérje, a honvédség pedig részt vehessen a határ őrzésében. Emellett speciális eljárási szabályok vonatkozhatnak a határzárral kapcsolatos bűncselekményekre.
Magyar Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatályos törvény akár hat hónapos hosszabbítást is lehetővé tenne, a kormány azonban ezúttal csak az év végéig, vagyis mintegy négy hónappal hosszabbította meg a válsághelyzetet. A kormányfő szerint ezt az időszakot az új, uniós intézményekkel is egyeztetett szabályozás kidolgozására használják fel.
A péntek este megjelent Magyar Közlöny szerint a válsághelyzet meghosszabbításáról szóló kormányrendelet szeptember 6-án lép hatályba.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette