Párizs, 2024. augusztus 28. Emmanuel Macron francia elnök (b4), felesége, Brigitte Macron (k), Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke (b3) és felesége, Marcela Parsons (b2), valamint Anne Hidalgo polgármester (j3) a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok megnyitóünnepségén 2024. augusztus 28-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarországra jön Emmanuel Macron október 23-án

Ország

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozatra kerül sor, nemcsak Budapesten, hanem vidéken is, a Parlamentben díszülést tartanak.

Hozzátette, az ünnepség keretében a Szépművészeti Múzeumban látja vendégül a meghívott állam- és kormányfőket.

“Itt lesz Emmanuel Macron francia elnök, itt lesznek uniós vezetők, itt lesznek szomszédos országok, vagy akár a balkáni országok vezetői” – nyilatkozott Magyar Péter.

A beszélgetés során szóba került, hogy a Tisza támogatja-e Baka András köztársasági elnök új jelöltjét, Fejes Pétert a legfőbb ügyészi posztra. Magyar Péter azt mondta, a kérdést még nem tárgyalta a Tisza-frakció.

(MTI)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd