Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék pénteken Boldog Istvánt, a Fidesz korábbi Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselőjét vesztegetés elfogadása és más korrupciós bűncselekmények miatt. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a volt politikus fellebbezett a döntés ellen.
A bíróság megállapítása szerint Boldog István és Fehér Petra, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés korábbi fideszes alelnöke hivatali helyzetével visszaélve jogellenesen befolyásolta a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainak eredményeit.
A korrupciós ügyben több vállalkozó és közbeszerzési tanácsadó is érintett volt. A manipulált közbeszerzések során egy cserkeszőlői bölcsőde, egy kúria és egy önkormányzati energetikai beruházás kivitelezésére választottak ki vállalkozásokat. A munkák elnyeréséért, valamint további sikeres pályázatok reményében két vállalkozó összesen 20 millió forintot fizetett, amelyből Boldog István és Fehér Petra is részesült.
A Fővárosi Törvényszék Boldog Istvánt és Fehér Petrát egyaránt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Emellett mindkettőjüket öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Boldog István esetében 6,6 millió forintos vagyonelkobzást is elrendeltek.
Az ügy további vádlottjai közül egy vállalkozót három év börtönre, egy közbeszerzési tanácsadót három év fogházra ítéltek, míg mások felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. Egy vádlottat bizonyítottság hiányában felmentettek.
A bíróság az ítélet indoklásában enyhítő körülményként értékelte a bűncselekmények óta eltelt hét évet, valamint az egyes vádlottak beismerő vallomásait. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a hasonló korrupciós bűncselekmények elterjedtségét.
Boldog István az eljárás során végig tagadta bűnösségét. Az ítélethirdetés előtt a Telexnek azt mondta, nem követett el bűncselekményt, és elmarasztalása esetén fellebbezni fog. A döntés ellen végül a volt képviselő és az ügyészség is fellebbezett, utóbbi súlyosabb büntetés kiszabását kérte.
A törvényszék a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva elrendelte Boldog István és Fehér Petra bűnügyi felügyeletét. A két vádlott lakóhelye szerinti települését engedély nélkül nem hagyhatja el, mozgásukat elektronikus nyomkövetővel ellenőrzik.
Az ügy másodfokon folytatódik, így az ítélet egyelőre nem jogerős.
(MTI)
Fotó: archív