A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai 2014. december 11-én 19 óra 10 perc körüli időben Debrecen, Karácsony György utcában igazoltattak két gyanúsan viselkedő férfit. Az intézkedés során a velük szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, ezért a járőrök a két helyi lakost – bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók a 29 éves C. Zoltánt és a 36 éves H. Zsoltot gyanúsítottként hallgatták ki.
Ellenük a nyomozást – szabadlábon hagyásuk mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértő bevonásával folytatja.