Körözik a hamis recepteket használó férfit

Rendőrség

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki hamis recepteket felhasználva akart gyógyszerekhez jutni egy patikában Szegeden – írta meg a police.hu

A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/4015/2019. bűnügyi számon, hamis magánokirat felhasználásának vétsége gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A gyanú szerint az elkövető 2019. november 22-én 16 óra körül Szegeden, a Nyitra utcán lévő patikában próbált meg hamis vényeket beváltani.

Az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített a gyanúsítottról.

A rendőrök kérik, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen. A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon, az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, valamint e-mailben.