Letartóztatásban marad az élettársával erőszakoskodó férfi

Rendőrség

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Szegedi Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatának helybenhagyását annak a szegedi elkövetőnek az ügyében, akivel szemben a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette, hozzátartozója sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat.

A 42 éves férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert 2020 elejétől ittas állapotban, rendszeresen szidalmazta, fizikailag bántalmazta az élettársát, vele a sértett akarata ellenére erőszakkal szexuális cselekményt végzett, majd amikor a nő a vádlott újabb szexuális célú közeledését igyekezett elhárítani, a magához vett benzinnel a sértettet megöléssel fenyegette. A férfi a cselekményét nem fejezte be, mert a sértettnek sikerült a lakásból elmenekülni. A vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A vádemelést követően a törvényszék fenntartotta a vádlott letartóztatását, mert a vád szerinti bűncselekmények elkövetése esetén 5 évtől 22 és fél évig terjedő szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé a törvény továbbá feltehető, hogy a vádlott a sértett megfélemlítésével, jogellenes befolyásolásával a bizonyítási eljárás megnehezítésére törekedne, illetve újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

Az elsőfokú bíróság határozatával szemben a vádlott fellebbezést jelentett be, így a kényszerintézkedés tárgyában a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla fog dönteni, míg a terhelt büntetőjogi felelőssége kérdésében a Szegedi Törvényszéken folyik a bizonyítási eljárás.