Késsel a kezében ordítozott

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta annak a helybeli férfinak a letartóztatását, aki a múlt héten egy késsel fenyegetőzött fényes nappal egy bolt közelében.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított szóváltásba került egy élelmiszer-üzlet előtti virágárussal, akinek két virágját fizetés nélkül felkapta, és behajította egy autóban ott várakozó hölgy ismerőséhez. Ezután maszk nélkül, cigarettázva bement a boltba, ami miatt közte és az alkalmazott között is vita alakult ki. Az üzletből a gyanúsított egy sört magához véve távozott, odakint pedig a ruházatából elővett egy 8 cm-es pengéjű tőrt. A késsel fenyegetően közeledni kezdett a kocsiból időközben kiszállt nő felé, és egy közös férfi ismerősüket szidalmazta fennhangon.

A nő ijedtében legalább öt métert hátrált, közben telefonon értesítette a szidalmazott férfit, aki a helyszínre sietett. A gyanúsított neki azt kiáltotta, hogy leszúrja, végül azonban eltette a kést.

A fentiek mellett megalapozott a gyanúja annak is, hogy a gyanúsított április 12-ére virradóra Szegeden ellopott egy 400.000 Ft értékű robogót, melyet a nyomozó hatóság a nála tartott kutatás során megtalált és lefoglalt.

A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette illetve lopás bűntette miatt indult eljárásban a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított letartóztatásának elrendelését a járási ügyészség a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta.

A gyanúsított letartóztatását a Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. Az ellene bejelentett védelmi fellebbezések folytán a végzés nem vált véglegessé.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük