Letartóztatásban marad a volt élettársának megölését megkísérlő szentesi férfi

Rendőrség

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a letartóztatása fenntartását annak a szentesi elkövetőnek, akit a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérletével, magánlaksértés bűntettével és zaklatás bűntettével vádol.

A férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert tavaly nyáron, miután a korábbi élettársával sikertelenül igyekezett kapcsolatát megújítani, őt telefonon többször zaklatta, majd egyik este, ittasan a sértett által lakott ingatlan egyik bukóablakát erőszakkal kinyitotta és az épületbe azon keresztül bement. Ezután a távollévő sértett ágyába befeküdt, ahol ittassága miatt elaludt. A sértett hazaérkezése után intézkedett a férfi eltávolításáról. A vádlott később visszatért a sértett házához, akinek távollétét kihasználva ismét bemászott az ablakon, befeküdt a sértett ágyába, majd újra elaludt. A sértett éjjeli hazaérkezése után a férfit újra eltávolították, azonban ez sem tartotta vissza attól, hogy harmadjára is visszatérjen, a sértett hazaérkezését már a házban várta. Ekkor egy konyhakéssel azonnal a fiatal nőre támadt, miközben őt megöléssel fenyegette. A vádlott a sértettet mellkasán, vállán, arcán és kezén is megsebesítette, ezen sérülések azonban a nő védekező magatartásának köszönhetően nem voltak súlyosak. Végül a sértettnek sikerült a vádlottól elvennie a kést, ekkor a férfi felhagyott a támadással és elhagyta a sértett otthonát. A nő halála kizárólag aktív, védekező magatartásának köszönhetően maradt el.

A vádemelést követően a Szegedi Törvényszék fenntartotta a vádlott letartóztatását, aki a védőjével együtt az ellen fellebbezéssel élt.

A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla osztotta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontját, mert a vádlott szabadlábra helyezése esetén továbbra is számolni kellene a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélyével.

A kényszerintézkedésről hozott döntés véglegessé vált, míg a vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szegedi Törvényszék folytatja a bizonyítási eljárást.