Embercsempészek letartóztatását indítványozta a Szegedi Járási Ügyészség

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el annak az olasz, litván és cseh férfinak a letartóztatását, akik a héten 57 illegális határátlépő Nyugat-Európába történő csempészésében működtek közre.

A megalapozott gyanú szerint a litván férfi ismeretlen megbízójával kötött megállapodás alapján 2021. október 12. napján, a délutáni órákban, Romániában felvett a járművébe 3 indiai állampolgárt, akiket Olaszországig akart szállítani. A külföldieket a román-magyar zöldhatárra fuvarozta, majd ott kitette azért, hogy a határt ott átléphessék, ő közben bejelentkezett Magyarországra, majd Nagylak közelében várakozott. A migránsokat a megérkezésüket követően újra felvette, és továbbindult, azonban a járőrök Szeged közelében igazoltatták.

A litván gyanúsított vezette kisteherautót 2021. október 13. napján, 13 óra körül, Ruzsa térségében akarták igazoltatni a rendőrök. A férfi azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem az útszéli árokba hajtott, majd a kocsiból kiugrott és elmenekült. A járőrök rövid üldözést követően elfogták, majd őrizetbe vették. A járműben az ellenőrzés során 32 – magát szír állampolgárnak valló – személyt találtak.

A rendőrség még ugyanezen a napon, éjjel eredményesen igazoltatott Szegeden egy cseh furgont is, amelyet a cseh gyanúsított vezetett. Ebből a kisteherautóból 22 illegális határátlépő került elő,  akik magukat szintén szír állampolgárnak vallották.

A gyanúsítottak által szállított személyek a Magyarország területére történő belépéshez és az ország területén történő tartózkodáshoz szükséges jogszabályi feltételekkel nem rendelkeztek, az ország területére a határellenőrzést megkerülve, illegálisan jutottak át.

A több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásokban a járási ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az olasz gyanúsított letartóztatását tegnapi nap az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. A a további ügyészi indítványok tárgyában ma dönt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük