Közel 300 millió forinttal károsította meg két szegedi férfi az állami költségvetést

Rendőrség

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik a cégek technológiai korszerűsítésre kiírt pályázaton jutottak jogtalanul támogatáshoz.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak szökésben lévő társa mikro- és kisvállalkozások technológiai korszerűsítésére kiírt pályázaton kívánt államilag támogatott hitelhez jutni, azonban ehhez megfelelő céggel nem rendelkezett.

Közvetítőkön keresztül a férfi eljutott és megállapodott a két szegedi gyanúsítottal abban, hogy egyikük cégeket biztosít a pályázat benyújtásához, míg a másik terhelt működő informatikai vállalkozásán keresztül átszámlázzák azokat a 3D-s nyomtatókat, amelyek beszerzéséhez a hitelt igénylik.

A 2020. augusztusában és októberében két bankkal megkötött szerződésekkel 286 millió forint államilag támogatott hitelhez jutottak. A pályázati kérelemben valótlanul tüntettek fel egy kínai céget, mint forgalmazót, ahogyan a nyomtatók értéke is többszöröse a valós értéknek, és a gépek márkanevei is kitaláltak voltak. A gyanúsítottak a jogosulatlanul elnyert hitel összegét többszörös utalásokkal megpróbálták eltüntetni, és a gépek üzembe helyezéséről valótlan jegyzőkönyveket állítottak ki.

Az üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a két férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.

Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon megtartott ülésein fog dönteni.

Kép: illusztráció.