Fegyverrel fenyegetőzött a férfi egy kisteleki bárban

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén tavasszal egy kisvárosi vendéglátóhelyen riasztópisztollyal hadonászott a vendégek előtt, valamint egy kerékpárlopásban is közreműködött.

Egy kisteleki bárban lövöldözött az ópusztaszeri férfi

A vádirat szerint a vádlott 2021. május 12. napján, este fél tíz körül egy bár teraszán elővett egy gáz riasztópisztolyt, azzal hadonászott, majd leadott egy lövést, abból a célból, hogy a jelenlévőket meggyőzze annak valódiságáról és működőképességéről. A szórakozóhely vendégei közül ennek láttán többen annyira megijedtek, hogy a helyszínről elmenekültek.

A fegyver nem tekinthető lőfegyvernek, az gáz-és riasztófegyvernek minősül, azonban az méretarányos kivitelezése miatt keltheti éles lőfegyver látszatát, így az a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz.

A vádiratban emellett az ügyészség a férfi terhére rója azt is, hogy idén áprilisban – ugyanebben a megyebeli kisvárosban – egy lakóház bekerített udvaráról egy 40.000 forint értékű kerékpár ellopásában figyeléssel segítette nőismerősét. Az okozott kár a bicikli lefoglalásával és a sértettnek történő kiadásával megtérült.

A járási ügyészség a férfit visszaesőként, fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettével, valamint bűnsegédként elkövetett lopás vétségével, míg a nőt lopás vétségével vádolja.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő elkövető és szabadlábon védekező társa bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük