Ököl, verekedés

Önbíráskodás miatt állítottak elő két szegedi férfit

Rendőrség

A szegedi rendőrök előállították azt a két helybéli férfit, akik egy tartozás miatt léptek fel agresszívan ismerőseikkel szemben. – közölte a police.hu

2023. november 26-án este érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy férfi megvert két másikat, miközben társa elvitte értéktárgyaikat. A sértettek elmondták, hogy az esemény egyikük otthonában történt, ahová az általuk ismert elkövető a társával együtt jutott be, majd negyvenezer forintos tartozását követelve többször megütötte és megrúgta mindkettőjüket. Az agresszív belépő után tettestársával a tartozás fejében a lakásban talált értéktárgyakat – többek között tévét, telefont, laptopot – is elvitte. A bejelentést követő öt napon belül a nyomozók nemcsak azonosították, de elő is állították, majd gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik részt vettek a támadásban. Ellenük önbíráskodás miatt indult büntetőeljárás.