Nemi erőszak, családon belüli erőszak

Féltékenységből tapétavágó késsel támadt egy férfi volt élettársa barátjára Csongrád-Csanád megyében

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, akik tavaly nyáron féltékenységből támadt volt élettársára és annak új barátjára, és egy autó szélvédőjét is betörte.

A vádirat szerint a vádlott és az élettársa közötti kapcsolat évekkel korábban megszakadt, ennek ellenére a közös gyermekeikkel továbbra is egy háztartásban éltek. Tavaly nyáron a férfi észlelte, hogy a nőnek új kapcsolata alakul, amit nehezen viselt. Augusztus 25. napján este tíz óra körül a nő kezdeményezte, hogy közösen beszéljék meg a jövőt.

A társasház előtti találkozón a vádlott egyre ingerültebb lett, majd egy tapétavágót elővett és megfenyegette a volt élettársa új barátját, hogy elvágja a torkát. Az utcán tartózkodóknak sikerült közbe lépniük és a kést elvenniük. A férfi ezután a volt élettárssal vitatkozott, majd egy csőkulccsal betörte a nő által használt autó szélvédőjét, mintegy 40 ezer forint kárt okozva.

A vádlott továbbra sem nyugodott még meg, csőkulccsal támadt a volt élettárs barátjára is és megütötte a nőt is, 8 napon belül gyógyuló sérülést okozva. Mielőtt még bárkinek komolyabb sérülése keletkezett volna a helyszínen tartózkodóknak sikerült a rendőröket értesíteni.

A járási ügyészség a vádlottat felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)

Fotó: illusztráció