Halálos baleset történt Szegeden, a Népdal utcában. A delmagyar.hu információi szerint egy kukásautó tolatás közben egy villanyoszlopnak nyomott egy férfit. A férfi életéért sokáig küzdöttek a mentők, de nem sikerült segíteni rajta, a helyszínen életét vesztette.
A delmagyar.hu megkereste Makrai Lászlót, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatóját, akitől megtudta, hogy az áldozat az egyik kukásautón dolgozó férfi volt. Az igazgató elmondta, hogy szabálytalanság miatt történt a tragédia, mert tolatás közben szigorúan tilos az autó hátsó fellépőjén tartózkodniuk a rakodóknak. Erre a rendszeres munkavédelmi oktatáson figyelmeztetik is a cég dolgozóit.
A környezetgazdálkodásnál belső vizsgálatot indítottak az ügyben, és a rendőrség is eljárást indított.
(delmagyar.hu)
Fotó: Frank Yvette