Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy jánoshalmi orvos ellen, aki pénzért, a vakcina beadása nélkül, jogosulatlanul igazolta mintegy száz páciensnek a Covid elleni védőoltás felvételét. A főügyészség szabadságvesztés kiszabását indítványozza a háziorvosra.
Kövecs Máté, a főügyészség helyettes sajtószóvivője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a háziorvosként dolgozó nőről 2021-ben köztudott volt, hogy hajlandó a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőknek a védőoltás felvételét valótlanul igazolni.
A jánoshalmi orvos nemcsak a saját körzetébe tartozó embereket fogadta, hanem a vármegye más részeiről érkezőket is, sőt, volt, aki Budapestről, Pécsről vagy Békés vármegyéből ment Jánoshalmára a hamis igazolásért.
A háziorvos az oltás helyett a legtöbb esetben sóoldatot adott be, de volt, hogy meg sem szúrta a megjelenőket.
A doktornő a rendelőjében 135 páciensnek igazolta a vakcina beadása nélkül a védőoltás felvételét. Közülük 101-en pénzért, míg 34-en ingyen kapták meg az igazolást.
Az orvos az átvett pénzeken osztozott az asszisztensével, az ügy egy másik vádlottjával. Ő a valótlan igazolásokért jelentkezőket koordinálta, valamint az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) információs rendszerében valótlanul rögzítette az oltások beadásának tényét és adatait. A háziorvos tevékenységét egy védőnő és egy szakápoló – az ügy további két vádlottja – is segítette, akik a sóoldattal beoltott vagy be sem oltott pácienseknek a védőoltás beadásáról szóló hamis igazolásokat állítottak ki.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói korrupciós, illetve hivatali bűncselekmények miatt összesen 125 embert hallgattak ki gyanúsítottként. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség 91 gyanúsítottal szemben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott, míg 34 emberrel szemben vádat emelt.
A főügyészség az orvost 101 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával és más bűncselekmények elkövetésével vádolja, és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza.
A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.
(MTI)
Fotó: MTI/Balázs Attila