Szegedi Járásbíróság

Eltörte egy edző az egyik játékos orrát a balástyai futsal-tornán

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén januárban egy U-17-es teremfoci-meccsen okozott súlyos sérülést az egyik kiskorú játékosnak.

A vádirat szerint 2025. január 11-én, egy balástyai futsal-tornán a helyiek és egy idegen csapat mérkőzésén egy kisebb tömegjelenet alakult ki a pályán. Ezt látva a vádlott – a vendég csapat edzője – is berohant a pályára, és hazai csapat egyik játékosát ököllel úgy megütötte, hogy eltörött az orra.

A vádlottat a járási ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja.

A terhelt bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)

Fotó: Frank Yvette