Röszke, NAV, Rendőrfőkapitányság, Kormányhivatal, sajtótájékoztató, Röszkei Határátkelő, határátkelő, testkamera

Több ezer orvosi piócát találtak Röszkén egy török sofőrnél

Rendőrség

Több ezer orvosi piócát találtak Röszkén egy osztrák rendszámú autó török sofőrjénél – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az autóban elhelyezett hűtőtáska alján, egy zsákba csomagolva 3209 márványos orvosi piócát találtak a pénzügyőrök.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság élővilág-védelmi szakértőjének véleménye szerint az állatok védett és fokozottan védett növény- és állatfajok közé tartoznak.

A magyar nadálynak is nevezett piócák eszmei értéke 25 ezer forint, így a teljes szállítmány eszmei értéke 80,225 millió forint – írták.

A pénzügyőrök a Szegedi Rendőrkapitányságon feljelentést tettek természetkárosítás bűncselekményének gyanúja miatt; a piócákat a Szegedi Vadasparkba szállították – áll a közleményben.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette