Már a téli olimpia első napján van egy magyar éremesély

Sport

A phjongcshangi téli olimpia első hivatalos, szombati versenynapján rögtön magyar éremszerzési esély kínálkozik: a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres küzdelmében Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang is odaérhet a dobogós helyekre.

A három egyéni szám közül mindenképpen a szombaton esedékes leghosszabb táv az, amelyik a legkevésbé fekszik a Liu fivéreknek, akik legjobb eredményeiket 500 és 1000 méteren érték el, ennek ellenére nem lenne nagy meglepetés, ha legalább egyikük harcban lenne az érmekért. Liu Shaolin a négy állomásból álló világkupa-sorozat hollandiai versenyén egyszer második lett ebben a számban, míg összesítésben hatodikként zárt. Liu Shaoang pedig háromszor is döntős volt, igaz dobogóra egyszer sem állhatott, azonban kiegyensúlyozott teljesítményével ötödik lett a vk-rangsorban.

 

A harmadik magyar induló a Liu Shaoanghoz hasonlóan olimpiai újonc Burján Csaba lesz, tőle meglepetés lenne a finálés szereplés, de az elődöntő elérhető lehet. Az első körből hárman jutnak majd tovább a hatfős futamokból, ez nem okozhat gondot sem Liu Shaolinnak, sem Liu Shaoangnak. Előbbi többek között a táv háromszoros Európa-bajnokával, az orosz Szemjon Jelisztratovval és a szám tavalyi vb-ezüstérmesével, a kanadai Samuel Girarddal szerepel azonos hatosban, Liu Shaoangnak pedig egy hazai versenyző, a vk-győzelemmel szintén rendelkező Lim Hjo Dzsun jutott ellenfélül a nagy riválisok közül. Burján több jó korcsolyázóval versenyez majd, de ő nem kapott kiemelkedő képességű ellenfelet.

A szám nagy esélyese a dél-koreai Hvang Tae Hon, aki a négy vk-viadalon két-két első és második helyet gyűjtött, de a januárban minden távon Európa-bajnok holland Sjinkie Knegt, vagy a háromszoros olimpiai bajnok, egyúttal címvédő kanadai Charles Hamelin győzelme is papírforma eredmény lenne.

Női 500 méteren csak a selejtezőt bonyolítják le, a negyeddöntőbe kerüléshez a négyfős futamok első két helyén kell végezni. Jászapáti Petra azzal a Csoj Min Dzsonggal is találkozik, aki második lett a vk-sorozatban a legrövidebb távon. Rajta kívül orosz és brit ellenfele lesz. A jó rajtja miatt a rövid távot kedvelő Keszler Andrea a legjobb, egyes pozícióból startolhat, de riválisai között lesz az olasz Arianna Fontana, aki Vancouverben harmadik, Szocsiban második lett 500-on és a holland Suzanne Schulting.

A vb- és Eb-ezüstérmes női váltó is jégre lép az elődöntőben, méghozzá egy brutálisan erős négyesben a dél-koreaiak, a kanadaiak és az oroszok mellett. A futam összetétele mindenképpen váratlan, mivel a vk-sorozat első, harmadik és negyedik helyezettje jutott ellenfélnek a megszokott első, negyedik és ötödik helyett, azaz Hollandia helyett került Kanada a futamba. A négy csapatból kettő jut a fináléba.

Az első napon az első érmeket a női sífutók szerezhetik meg, mégpedig a 7,5+7,5 kilométeres tömegrajtos versenyben. Az első aranyért várhatóan a svéd Charlotte Kalla lesz harcban a norvégokkal, köztük minden idők legeredményesebb női téli olimpikonjával, Marit Björgennel, aki hetedik aranyérmére hajt Phjongcshangban.

Szintén kiemelkedő érdeklődés övezheti a női sílövők 7,5 kilométeres sprintversenyét, ugyanis a szakági vk-ban éllovas szlovák Anastasiya Kuzmina sorozatban harmadszor nyerheti meg a számot, a kétszeri címvédés pedig még egyetlen biatlonosnak sem sikerült egyetlen számban sem. A síugrók normálsáncos versenye rendre szoros küzdelmet hoz a kis különbségek miatt, így akár meglepetés győztest is avathatnak, de a legnagyobb favorit a világkupában éllovas, Négysáncverseny-győztes, egyúttal címvédő lengyel Kamil Stoch.

Az első napon öt számban hirdetnek győztest.

(MTI)