Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmet nyert 800 méteres gyorsúszásban szerdán a párizsi kontinensviadalon.
A szám rövidpályás világ- és Európa-bajnoka 7:41.75 perces eredménnyel csapott célba, ezzel a kedden úszott 7:42.34-es magyar rekordját adta át a múltnak. Rasovszky Kristóf 7:51.41 perccel a nyolcadik lett.
A fináléban Sárkány és a junior világcsúcstartó Johannes Liebmann ellépett a többiektől, utóbbi azonban a végére már magabiztos előnyre tett szert magyar riválisával szemben is. Szokolai László tanítványa 750 méternél még második volt, a legvégén azonban a másik német, Sven Schwarcz lehajrázta őt.
A számot Liebmann 7:37.59-es Európa-csúccsal nyerte.
“Amennyiben az utolsó ötvenen meg tudtam volna fogni a németet, akkor azt mondanám, hogy elégedett vagyok, így maradt bennem némi hiány. Ugyanakkor ha előzetesen azt mondják, hogy ilyen időt fogok úszni, azt aláírtam volna. Kétszáznál picit vacakolt a vállam is, ez most nem volt annyira tiszta úszás” – nyilatkozott a vegyes zónában Sárkány, aki szerint hatalmas lépés ez a karrierjében, már csak azért is, mert a vert mezőnyben volt az olimpiai bajnok ír Daniel Wiffen is.
A fiatal magyar úszó megjegyezte, most még az egyik szeme sír, a másik nevet, de feldolgozza a történteket és pénteken újult erővel vág majd neki az 1500 méternek.
Sárkány arról is beszélt, hogy az idei felkészülését számos akadály nehezítette, de bízik abban, hogy jövőre nem kell majd hasonlókkal megküzdenie, és akkor hazai közönség előtt, a budapesti világbajnokságon is képes lehet ilyen eredményre.
“Ezért kelek fel minden reggel, és dolgozom az edzéseken. Nagyon várom már, hogy az otthonomban bizonyítsak egy világbajnokságon” – fűzte hozzá.
Ez volt a magyar csapat harmadik érme a szerdai versenynapon, Kós Hubert 200 méter háton diadalmaskodott, Milák Kristóf pedig 100 méter gyorson országos csúccsal harmadik lett.
Eredmények – férfi 800 m gyors, Európa-bajnok:
Johannes Liebmann (Németország) 7:37.59 perc – Európa-csúcs
2. Sven Schwarcz (Németország) 7:41.16
3. SÁRKÁNY ZALÁN 7:41.75
…8. RASOVSZKY KRISTÓF 7:51.41
(MTI)
Fotó: Team Hungary hivatalos Facebook-oldala