Egy arany- és egy ezüstéremmel, valamint egy dicsérettel tért haza a magyar csapat az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról (IOI), amelyet szeptember 1. és 8. között rendeztek meg Egyiptomban – közölte hétfőn a Neumann Társaság az MTI-vel.
A rangos versenyen, amelyet idén Alexandriában rendeztek meg, csaknem száz ország több mint háromszázötven diákja indult el. Magyarországot négy magyar diák képviselte.
A diákolimpián a magyar középiskolások közül aranyérmet kapott Molnár István Ádám, a Földes Ferenc Gimnázium diákja, ezüstérmet vehetett át Czanik Pál, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból és dicséretben részesült Bata Zsombor, a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium és Szakközépiskola tanulója.
A diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, az ELTE Informatikai Karának együttműködésével készültek fel a versenyre. A csapatot Horváth Gyula, az ELTE Informatikai Karának címzetes egyetemi docense vezette, a csapatvezető-helyettes pedig Erdősné Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke volt.
“A tehetség mellett többéves szisztematikus szakmai munka kellett ahhoz, hogy nemzetközi szinten ilyen kiváló eredményt érjenek el”
– kommentálta az idei versenyeredményeket Horváth Gyula.
Az IOI-t 1989 óta minden évben megrendezik, és Magyarország a kezdetektől fogva minden évben sikeresen vesz részt az olimpián. Tavaly Szeged volt a házigazda – idézték fel a közleményben.
(MTI)
Fotó: Szeged, 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI 2023) záró, éremosztó eseménye a Pick Arénában. / Frank Yvette