Az Egyesült Államok kormánya novembertől nem tudja folyósítani az élelmiszersegélyeket elfogadott költségvetés hiányában – olvasható a szövetségi mezőgazdasági minisztérium (USDA) hétfőn kiadott figyelmeztetésében.
A minisztérium honlapján megjelent tájékoztatás szerint november 1-től nem tudják kiutalni a szövetségi élelmiszerutalványokat az erre szolgáló szociális segélyprogram (Supplemental Nutrition Assistance Program – SNAP) keretében.
“A kút kiszáradt. Egyelőre, november 1-től a segélyek nem lesznek folyósítva. Közelítünk a fordulóponthoz a szenátusi demokraták számára” – fogalmaz a közlemény, amely a kongresszusi demokratákat teszi felelőssé a kormányzati leállásért, amiért nem szavazták meg a költségvetési tervezetet.
A kongresszus felsőházában, a szenátusban az elmúlt négy hétben 12-szer szavaztak egy átmeneti költségvetési javasaltról, amely a hosszú távú politikai megállapodásig lehetővé tenné a kormányzat újranyitását, a szövetségi intézmények működésének folytatását, az alkalmazottak bérének folyósítását, valamint szociális programok folytatását.
Az elmaradó szociális élelmiszersegély a számítások szerint az amerikaiak nyolcadát érintheti, amennyiben november 1-ig nincs megszavazott átmeneti vagy állandó költségvetés. Elemzők azonban kevés esélyt látnak a politikai vita gyors megoldására.
Az október 1-jén kezdődött kormányzati leállás érinti a szövetségi légiirányítás működését is, ami az elmúlt hetekben késésekhez vezetett az Egyesült Államok több repülőterén.
(MTI)
Fotó: illusztráció





