Tovább tart nyitva az ásotthalmi határátkelő a hosszú hétvégén
Az Ásotthalom közúti határátkelőhely a május elsejei hosszú hétvége miatt, valamint a pünkösdi ünnepekre tekintettel módosított nyitvatartással fogadja az utasokat.
Az Ásotthalom közúti határátkelőhely a május elsejei hosszú hétvége miatt, valamint a pünkösdi ünnepekre tekintettel módosított nyitvatartással fogadja az utasokat.
Ahogyan azt megírtuk, április 30-án kezdetét veszik Szegeden a ballagási ünnepségek. A Szegedi SZC Csonka János Technikum végzős diákjai elsőként búcsúznak holnap, ám ezt megelőzően ma délelőtt motorokkal és autókkal vonulták körbe a Belvárost, jelezve, hogy befejezték tanulmányaikat.
1979. április 29-én indult útjára az első trolibusz Szegeden, a 46. születésnapját ünneplő trolibusz-közlekedés apropója kapcsán ma a Szegedi Közlekedési Társaság ünnepséget rendzett. A résztvevőket Knezevics Viktor, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója és Németh Ádám Zoltán, közösségi közlekedési és vasútbiztonsági vezetője köszöntötte.
Mintegy 5000 m 2 -es területen 150 Mercedes autócsodát ígér az idén május 10-11. között jelentkező Classic Car Show a szegedi Pick Arénában. A tavaly nagy sikerrel bemutatkozó rendezvény most – néhány nagy kedvenctől eltekintve – egy teljesen új gyűjtemény mutat be, az eddig nem látott autók között igazi ritkaságokkal, köztük a legöregebb 1912-ben épült, […]
Ahogyan azt már korábban beharangoztuk, április 30-a és május 4-e között szuper programok, sok-sok finomság és fergeteges hangulat várja azokat, akik ellátogatnak a szegedi Ligetbe, amely a hagyományokhoz híven, idén is 5 napon át ad otthont a szegedi majálisnak.
2025-ben már második alkalommal szervezte meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Egyetem az ÁGOTA Futást. Az eseményen célja idén az volt, hogy ÁGOTA Falván egy gyógypedagógiai fejlesztőközpont és gyermekkönyvtár megépítését támogassák. Az április 26-án megrendezett eseményre közel 2500-an neveztek, a regisztrációs díjakból, támogatói jegyekből és szponzori felajánlásokból mintegy 50 […]
A Szegedi Közlekedési Kft. hivatalos Facebook-oldalán ismertette a közösségi közlekedésre vonatkozó, hosszú hétvégét érintő menetrendet és közölte, mely napokon lesz díjmentes a parkolás a Tisza-parti városban.
Néhány napja elkezdték felszerelni a napvitorlákat Szegeden, a Kárász utcán. A Szegedi Nap fotósa most lencsevégre is kapta a munkálatokat.
A ballagási ünnepségekre rendszerint az érettségi előtt álló diákok esetében májusban, az általános iskolát végzőkénél pedig júniusban kerül sor. A Szegedi Szakképzési Centrum tájékoztatása szerint a szegedi középiskolákban 2025-ben a ballagási ünnepségek sorozata április 30-án veszi kezdetét a Szegedi SZC Csonka János Technikum végzős diákjainak rendezvényével.
Április 29-én a szegedi trolibusz-közlekedés 46. éves évfordulóján, a 9-es és a 10-es vonalon nosztalgia járatok indulnak útnak a városban. A járatokat normál díjszabás mellett, érvényes jeggyel vagy bérlettel bárki igénybe veheti.