Országos turnéra indul A dinasztia - Szegeden is levetítik a filmet.

Országos turnéra indul A dinasztia – Szegeden is levetítik a filmet

Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, a Direkt36 tényfeltáró központ közel egyéves munkával készített dokumentumfilmet Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről, amelyben kiemelt szerepet kapott Tiborcz István, a kormányfő vejének meggazdagodása. A dokumentumfilm február 7-én jelent meg, az alkotók most országos turnéra indulnak vele. Szeged az első állomások között.

Boldogkői Zsolt szegedi molekuláris biológus

Orosz László-életműdíjat kapott Boldogkői Zsolt szegedi molekuláris biológus

Az áltudományok és álhírek elleni küzdelemben kiemelkedő tevékenységet elismerő díjat két kategóriában osztották ki. Az Orosz László-díjat Tauber Zsófia biológus, tudományos ismeretterjesztő, míg az Orosz László-életműdíjat a szegedi molekuláris biológus professzor, Boldogkői Zsolt kapta.

Szeged, Magyar Orvoskamara, demonstráció, aHang, szolidaritás, I-es Kórház, egészségügy, vény, recept, orvos

Orvosi vényekre írták fel Szegeden az egészségügyi rendszer problémáit

Március 8-án szombaton szolidaritási kiállást szervezett az aHang helyi csoportja, a szegedi aPont az orvosok és az egészségügyben dolgozók mellett. Közel 100 ember ment ki a régi I-es Kórház elé, ahol “orvosi vényt” állítottak ki arról, mire lenne szüksége a magyar egészségügynek. A résztvevők receptjeit összesíteni fogják a szervezők, és közzéteszik a szegedi aPont közösségi […]

Nőnap: Magyarországon minden héten meghal egy nő bántalmazás következtében

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) ingyenesen, anonim módon hívható segélyvonalának a végén olyan ügyelők ülnek, akik jelentős feladatot látnak el, vesznek át az állami ellátó rendszertől, rendszer helyett. Ők ugyanis azok, akik végig hallgatnak megannyi megterhelő történetet és segítenek az érintetteknek azzal, hogy van remény egy biztonságosabb, boldogabb élethez. Nőnap […]