Tizenhárom szakember vehette át a Neumann Társaság idei díjait. Fotó: Neumann Társaság hivatalos Facebook-oldala

Tizenhárom szakember vehette át a Neumann Társaság idei díjait, köztük egy szegedi

Tizenhárom hazai informatikus szakember kiemelkedő munkásságát díjazta a Neumann Társaság és a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) a “Velünk élő robotok – a sebészrobottól a robotkutyáig” című konferencián.

Szeged, Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, Zsigmond Vilmos, díjkiosztó, záróünnepség, Belvárosi Mozi, film, mozi

Már várják a nevezéseket a 2025-ös Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Várják a nevezéseket az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztiválra, melyet 2025-ben május 27. és 31. között rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Szeged, Lőrinc Veronika, Máltai Szeretetszolgálat, szegedi iroda, vezető

Szegeden is számíthatnak a rászorulók a Máltai Szeretetszolgálat támogatására

Több mint 30 éve annak, hogy létrejött a Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Önkéntes Csoportja. Tevékenységük azóta elengedhetetlen a városban. Mártáné Lőrinc Veronika, a csoport vezetőjének elmondása szerint, egyre többeknek okoz nehézséget az alapvető élelmiszerek és tisztálkodásra alkalmas szerek megvásárlásra, színházba küldeni a gyereket pedig luxus. A csoport több önkéntessel dolgozik azon, hogy megoldást találjon ezen családok […]

Még várja a rászorulók jelentkezését a mikuláscsomagokra az Ételt az Életért Alapítvány

2024. december 7-én 300 darab mikuláscsomagot oszt szét a rászoruló gyerekek között Szegeden, a Dugonics téren az Ételt az Életért Alapítvány. A finomságokat tartalmazó összeállításból azok a gyerekek kapnak, akiknek szülei regisztrálnak előzetesen az alapítványnál.

Szeged, Szegedi Nemzeti Színház, színház, kultura, Pillangókisasszony, opera, Juronics Tamás, olvasópróba

Hamarosan jön Puccini remekműve Szegeden a Nagyszínházban – képgaléria

Az operairodalom egyik legismertebb klasszikusa, Puccini Pillangókisasszonya december 6-tól a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében látható a Nagyszínházban. A népszerű operát már próbálja a társulata Szegedi Nemzeti Színház tánckara, énekkara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

Szeged, 15. Szegedi Képregény fesztivál, Somogyi könyvtár, kultura, képregény

Képregényfesztivált rendeznek a szegedi Somogyi-könyvtárban

Kiállítások, előadások, örömrajzolás, családi programok, klasszikus és legújabb kínálatukat bemutató kiadók várják azokat, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba, ahol immár tizenhatodik alkalommal rendeznek képregényfesztivált – közölte Szutorisz Szabolcs, a rendezvény egyik szervezője kedden a rendezvény programját bemutató sajtótájékoztatón.

Szeged, Újraélesztés Nemzetközi Világnapja, Ments velünk életet, újraélesztés, rekordkísérletet, Pick Aréna, SZTE, egészségügy, segítségnyújtás

Rekordkísérlet az újraélesztés oktatására Szegeden is – a Rotary Club Szeged Dóm is csatlakozott

A Rotary Club Nyírség egyedülálló és közérdekű projektet álmodott meg: oktatófilmet készítettek az újraélesztés helyes technikájáról, amelyet hamarosan eljuttatnak a helyi és környékbeli iskolákba, közintézményekbe, sőt további társadalmi szervezetekhez is. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Rotary Club Szeged Dóm is, az ő szervezésük segítségével több szegedi intézménybe is el fog jutni a program.

Szeged, Otthonfelújítási Program, otthonfelújítás, lakásfelújítás, házfelújítás, építőipar, tetőcsere, ács

Felújítják Szegeden a Huszár utcai irodaépület tetejét

A gazdasági nehézségei dacára a szegedi önkormányzat elkötelezett amellett, hogy műemlékeinek és más régi épületeinek állagát megóvja, hogy sokáig büszkélkedhessen azokkal a város, munkatársaik pedig biztonságos, komfortos környezetben dolgozhassanak. Többek között ez az oka annak, hogy 2025 márciusáig bezárólag felújítják Szegeden a Huszár utcai irodaépület tetejét.

Amerikai Elnökválasztás. Külpolitika. Gazdaság. Donald Trump.

„Az első néhány hónapban Trump kegyeiért folyik majd a harc Európában” – interjú Feledy Botond külpolitikai szakértővel

Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, Donald Trumpot választották az Egyesült Államok 47. elnökének. Hogy milyen jelentősége van mindennek, hogy Trump mely területeken kíván elsőként változtatni és, hogy miért is jó nekünk, magyaroknak, hogy az elkövetkezendő négy évben ő vezeti majd Amerikát, arról Feledy Botond, külpolitikai szakértőt, a Heti Feledy hírlevél szerkesztőjét kérdeztük.