Szombaton kezdődik Szegeden a Szent Gellért komolyzenei fesztivál
A szeptember 23-tól október 3-ig tartó hangversenysorozaton magyar és külföldi művészek is fellépnek a Dómban, valamint a Szegedi Dóm Látogatóközpontban.
A szeptember 23-tól október 3-ig tartó hangversenysorozaton magyar és külföldi művészek is fellépnek a Dómban, valamint a Szegedi Dóm Látogatóközpontban.
A Bödön Piac 2013-tól havonta egy-két alkalommal várja a vásárlókat kézműves termékekkel és élelmiszerekkel.
Az érdeklődők az indiai, a japán, a kínai és a koreai kultúra különlegességeivel ismerkedhetnek.
A szeptember 29-i Kutatók Éjszakája ingyenes programjaira már lehet jelentkezni.
Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester és Hekáné Szondi Ildikó önkormányzati képviselő a Hajnóczy utcai rekonstrukció I. üteméről, és a KÉSZ Group tervezett irodaházáról tart fórumot.
A röszkei határátkelőtől 21 kilométerre van Palics, ahol megnyitották a termálfürdő új egységeit.
Algyőn és Kübekházán ezen az őszön érik el a teljes gyemeklétszámot az új intézmények.
Meghiúsult három iskolaépület felújítása Hódmezővásárhelyen, az önkormányzat a város közgyűlésének keddi döntése alapján visszafizeti a beruházásokra kapott 460 millió forintos uniós támogatást.
Botka László polgármester támogatja a képviselői indítványt.
A Magyar Kerékpárosklub Bringázz a munkába! című országos kampányának részeként reggelivel kínálták a bicikliseket.