Négy év után újra böllérnapot tartanak Domaszéken
4 év kihagyás után idén újra böllérnapot tartanak Domaszéken.
4 év kihagyás után idén újra böllérnapot tartanak Domaszéken.
Szombat délután a Dél-Alföldi Gasztronómiai és Turisztikai Egyesület támogatásával ételfotó kiállítást tartottak a szegedi Hunguest Hotel Forrásban.
A koraszülöttek világnapjára emlékeztek Szegeden is péntek este.
A Szegedi Központi Könyvtárban tartották a 15. Szegedi Képregényfesztivált szombaton 10 és 17 óra között.
Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítették a járóbeteg-szakrendelést a makói és hódmezővásárhelyi kórházban, ezzel több mint 100 ezer ember egészségügyi ellátásának feltételei javultak – közölte a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ.
A Szegedi Vízmű Zrt. ivóvízhálózat öblítést végez 2023. november 17. és 22. között Szegeden, mely több városrészt is érint.
A Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás a hulladék kezelésében, szállításában és feldolgozásban már a legmodernebb technológiát használja.
Tizenhárom hazai informatikus szakember kiemelkedő munkásságát díjazta a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI a „Neumann után, szabadon” című konferencián. A társaság saját kitüntetései mellett idén a IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat posztumusz ítélték oda „a digitális kultúra úttörőjének”, a nemrégiben fiatalon elhunyt Szedlák Ádám újságírónak. – közölte a Neumann Társaság.
Idén 20. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, november 22-24. között pedig Szegeden a tarjáni Megálló Közösségi Házban láthatóak a fesztivál kiemelt hazai és nemzetközi filmjei. -közölte a MASZK Egyesület.
2023.11.15-én ünnepélyes projektzáró rendezvénnyel lezárult Szeged Megyei Jogú Város és a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont konzorciuma által lebonyolított „A közösség ereje” elnevezésű pályázata.