Szeged, Szegedi Tudományegyetem, tanévnyitó, szenátusi ülés, TIK, SZTE, professzor, egyetem, diák, egyetemista, oktatás

Az egyetemi tanévnyitón újabb 10 milliárdot ígért a szegedi tudományos ipari parkra a kormány

Egyetem Gazdaság Helyi hírek

A támogatást Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Szegedi Tudományegyetem dísztalárba öltözött professzorainak és más vezetőinek a zászlós felvonulásával kezdődött a tanév ünnepélyes megnyitója. A menet a Rektori Hivatalból a József Attila Tanulmányi és Információs Központba vonult. A tanévnyitó szenátusi ülésen Rovó László  rektor azt mondta, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére az egyetem sikeresen teljesíti feladatait, ezt mutatja az új hallgatók száma is.

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ismét 10 ezer fölött van új hallgatóink száma, és ezek közül több mint 1200 a külföldi hallgató. Ez minőségi válogatással párosult, mert az orvoskaron évek óta nem volt ilyen magas a felvételi eredmény. Hosszú évek előkészítése után a német orvosképzés is elindult 80 új hallgatóval – ismertette  a rektor.

A tanévnyitóra eljött Lantos Csaba energiaügyi miniszter, és beszédében az SZTE-t hazánk egyik vezető kulturális, gazdasági és szellemi központjaként méltatta – írja az SZTE beszámolója.  Lantos bejelentette, hogy az Energiaügyi Minisztérium mintegy tízmilliárd forinttal támogatja a szegedi Science Park további fejlesztését.

Az idén márciusban már 9,5 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá a kormány a szegedi Science Park közmű- és útfejlesztésére. A szegedi ELI lézeres kutatóközpont mellett lévő Science Park kialakítása még 2016-ban kezdődött meg a 85 hektáros terület rendezésével. Tavaly januárban adták át az inkubátorházat, amely a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ székhelyeként működik.

A József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében rendezett ünnepségen esküt tettek az elsőéves hallgatók, és a rektor elismeréseket adott át.

Fotó: Frank Yvette – Szegedi Nap