A Magyar Cukrász Ipartestület 18. alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” című versenyt, amely az augusztus 20-i államalapító Szent István ünnepének, Magyarország szimbolikus születésnapjának köszöntése céljából jött létre.
A verseny óriási népszerűségnek örvend, évről-évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják, hogy milyen is lesz az ünnepi torta.
A megmérettetésre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vár az ipartestület. Az első zsűrizési kör élőben, szakmai közönség előtt zajlott, a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon. Ez idén sem volt másként.
A nevezett torták vitrinekben voltak kiállítva, a szakmai közönség és a sajtó munkatársai is megtekinthették őket. A zsűrizés folyamán a versenyzők és a látogatók is láthatták, hallhatták a versenymunkák értékelését. A közönség a nézőtérről, kivetítő segítségével követhette az eseményt.
A 2024-es év versenyének témája a „szuperélelmiszer” volt, annak érdekében, hogy a szervezők felhívják a figyelmet a gazdag beltartalmi értékekkel rendelkező, magyar alapanyagokra.
A versenyre olyan új, kreatív tortákkal lehetett nevezni, melyek jellegzetes, meghatározó ízeit az alábbi alapanyagkosarakban felsorolt, hazai „szuperélelmiszernek” számító alapanyagok alkotják:
- bogyós gyümölcsök: áfonya, feketeribizli, csipkebogyó, szeder,
- gabonák, magvak: kendermag, lenmag, tönköly, köles,
- zöldségek: cékla, sütőtök, sárgarépa, édesburgonya,
- olajos magok: dió, mandula, tökmag, mogyoró.
Ezek közül minimum kettő alapanyagot fel kellett használni a nevezett tortáknál.
Felhasználásra javasolt további alapanyagok az alábbiak voltak: homoktövis, berkenye, kökény, méz, mák, egres, szamóca, málna, aszalt szilva, kékszőlő, étcsokoládé, zab.
31 tortát bírált el a zsűri
Idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a versenyzők az ország minden területéről, végül a megmérettetésen 31 tortát bíráltak el.
A nevezők cukrászok kreativitását dicséri, hogy az összes kötelezően választható, illetve szinte mindegyik javasolt alapanyag szerepelt a nevezett tortákban, különböző kombinációkban. Különösen népszerű volt a cékla, a sárgarépa, a mák, a sütőtök, az áfonya és a dió felhasználása.
Az idei döntős torták a következők:
– ÁRVÁCSKA – Paál Fanni, Kiss Gabriella – Dobay Cukrászda, Budapest
– FEKETE GYÖNGY – Novák Ádám, Domonkos Noémi – REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged
– HETEDHÉT – Herbai Ramóna – Forza Italia Kft., Budapest
– MÁKVIRÁG – Kovács Alfréd – Édes Vonal, Vác
– RIGÓFÜTTY – Fodor Sándor – Habcsók Cukrászda, Budapest
– TÖKIBOGYÓ – Szoljár Csaba – Solier Café – Gödöllő
A zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest.
Az első körben az anonim nevezett tortákból választotta ki a zsűri a hat tortát, ezeket a második körben újra kóstolják, és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.
Az idei zsűri tagjai:
– Auguszt Ibolya (Auguszt Cukrászda, Budapest, Fény utca)
– Baracskay Angéla (Kreatív cukrász chef, műsorvezető)
– Harrer-Abosi Beatrix (Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda, Sopron)
– Balogh László (Kézműves Cukrászda, Gyula)
– Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső)
– Knezsik István (az Autós Nagykoalíció elnöke)
– Lakatos Pál (Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós)
A tortákat a zsűri jelenlétében is el kell majd készíteni az utolsó körben
A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteni a versenyzőknek, ahol a zsűri ismét meghatározott jellemzők szerinti pontozással választja meg a győztest.
Idén is lesz Magyarország Cukormentes Tortája verseny
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával idén is megrendezi a “Magyarország Cukormentes Tortája” című versenyt, melyre március 25-ig várják a cukrászok jelentkezését. Az első zsűrizést követően, a döntőt júniusban tartják meg a Magyarország Tortája döntővel párhuzamosan.
Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd a finomságokat.
(Magyar Cukrász Ipartestület)
Fotó: Magyar Cukrász Ipartestület hivatalos Facebook oldala