A diákok beszámolói szerint a BME VIK bodajki augusztus 14-től 17-ig tartó gólyatáborában nagyon durván bántak a gólyákkal. Többek között: tűző napon gyalogoltatták a gólyákat a táborba egy órán keresztül; a gurulós bőröndöket csak kézben cipelhették; csak magázódni lehetett; első este pedig csak későn kaptak enni. Arról nem is beszélve, hogy az első este az összes táskát kipakoltatták a gólyákkal, és elvették még a gyógyszereket is – írja az eduline.hu.
„Érkezéskor az összes táskát kipakoltatták és minden egyes ruhádat kirázatták: póló, nadrág, alsónadrág, bugyi, melltartó, sőt a zoknit is. (Ha szerencséd volt rázhattad te, vagy ha nem volt, akkor az egyik felsőbbéves). A kaját (szendvicset, kávét) ki kellett dobni, gyógyszert elkobozták (fájdalomcsillapítót is). Este kérni kellett, ha szükséged volt rá. Mindenkinek kötelező a testi motozás, amit a biztonsági szolgálat végzett. Első nap csak késő este kaptunk enni” – olvasható az egyik beszámolóban, amelyből kiderült még, hogy a szobák koedukáltak voltak, 13 fiúra jutott 1- 2 lány, ráadásul mindegyikben két felsőbbéves aludt a földön, hogy “testükkel megakadályozzák” a mosdóba való kijutást, erre ugyanis külön szabály vonatkozott.
Külön mosdószünetek voltak.
„Napi max 3 db. és 1 perc után üvöltve jöttek, hogy menjenek ki az emberek, jönne a következő csapat. A fürdés sem volt sokkal jobb. Fiúknak 2, lányoknak 5 percük volt. Stopperrel mérték. Ebbe beletartozott a tusolás, a fogmosás, a mosdózás és az öltözködés. Végig egy piros baseballütővel ütötték a falat és a zuhanyfülkéket, üvöltöztek, hogy siessünk, mindenki ránk vár. Nagymosdózni tilos volt, esélyed sem volt rá, mindig verték a fülke ajtaját” – írta a diák, aki szerint a táborban végig magázódni kellett, a felsőbb évesek megakadályozták a spontán csoportosulásokat így inkább egy kiképzőtáborra hasonlított, mint egy gólyatáborra, de arra is akadt példa, hogy a szervezők az alvókról készítettek fényképet, amit az egész tábor előtt kivetítettek.
Többen a megalázó bánásmód miatt korábban hazamentek.
A BME VIK gólyatábora volt az, ahova tilos volt gumióvszert bevinni.
Radács Kristóf, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke akkor ennek kapcsán azt nyilatkozta:
„Valóban igaz, hogy a gumióvszer a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésében kulcsszerepet játszik, azonban a mi meglátásunk szerint a szexuális kontaktus elkerülése egy fokkal eredményesebben tölti be ugyanezt a szerepet. A gólyatáborok szervezői ezt a táborban hangsúlyozzák és fokozottan felhívják a gólyák figyelmét, hogy a tábor ideje alatt kerülendő a szexuális kontaktus” – mondta.
Majd úgy fogalmazott, hogy a megszokottnál szigorúbbak a szabályaik, úgy gondolja, ezzel „biztosítani tudják azt, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része”.
(eduline.hu, 444.hu)
Fotó: illusztráció