Nem érvényesíti az inflációkövető díjkorrekciót a Magyar Telekom – közölte a cég az MTI-vel szerdán.
A közlemény szerint “a magyar gazdaság fellendítése iránti elköteleződését kifejezve a Magyar Telekom nem hajtja végre a 3,7 százalékos inflációkövető díjkorrekciót fogyasztói körében és legalább 2026 első félévének végéig nem emeli a fogyasztók már meglévő csomagjainak havidíját”. Emellett a korábbinál rugalmasabban kombinálható elemeket vezet be a mobil-portfólióban.
Közölték: így a Lakossági Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) hatálya alá eső, havidíjas ügyfelekre 2025. április 1. után is változatlanul a korábbi havidíjak vonatkoznak. A Magyar Telekom ezeknek megfelelően módosítani fogja az ÁSZF inflációkövető díjkorrekcióra vonatkozó szabályait.
Kitértek arra, hogy a cég továbbra is folytatja gigabites hálózatának fejlesztését, valamint lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségének növelését, és felidézték, hogy 2019 és 2024 között közel 350 milliárd forintot fordítottak hálózatfejlesztésre.
A vállalat ma már több mint 3,8 millió otthon és vállalkozás számára kínál gigabites sebességet vezetékes hálózatán keresztül, valamint mobilhálózat-modernizációs programjának keretében 74 százalékra növelte lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét.
A cég vállalta, hogy 2027 végére 4,5 millió otthon és vállalkozás számára teszi elérhetővé vezetékes gigabites hálózatát, 2026-ra a lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettséget pedig közel 99 százalékra növeli.
Frissítve: 2025. 04. 09. 12:29
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felhívására a 4iG csoport távközlési vállalatai önkéntes díjcsökkentést hajtanak végre az inflációkövető díjkorrekcióval érintett lakossági tarifák esetében, a One Magyarország emellett új, kedvező árú ajánlatokat is bevezet lakossági ügyfelei számára – közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Azt írták, hogy a One márkanévhez tartozó vállalatok (One Magyarország Zrt., DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., AH Média Kereskedelmi Zrt.) 2026. július 1-jéig eltekintenek a lakosság számára nyújtott helyhez kötött internet, és televízió-, valamint mobil előfizetések esetében tervezett, 2024-re vonatkozó 3,5 százalékos inflációkövető díjkorrekció bevezetésétől.
A társaságok vállalják továbbá, hogy 2026. július 1-jéig nem érvényesítik az idei évi infláció alapján a jövő évben esedékes inflációkövető díjkorrekciót sem ezen tarifáknál. Ennek megfelelően a szolgáltató lakossági ügyfelei 2026 nyaráig a helyhez kötött internet, vezetékes-, földfelszíni-, és a műholdas televízió, továbbá a mobilszolgáltatások többségét a 2024-ben bevezetett árakon vehetik igénybe – írták.
(MTI)
Fotó: archív