Hosszú Katinka

Megszületett Hosszú Katinka gyermeke

Bulvár

Megszületett Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó gyermeke.

A világ- és Európa-bajnok úszó vasárnap közösségi oldalán tett közzé egy fotót kislányáról, és annyit fűzött hozzá:

“Megszületett számunkra a világ csodája! Már most nagyon szeretünk Layber-Gelencsér Kamília”.

A 34 esztendős világklasszis márciusban jelentette be, hogy várandós, pár héttel később azt is megjegyezte: a jövőre nézve vannak még tervei az úszásban.

Hosszú 2004-ben robbant be a magyar felnőtt mezőnybe, első nagy sikerét 2009-ben a római világbajnokságon aratta, ahol 400 méter vegyesen diadalmaskodott. Karrierje legsikeresebb időszakának csúcsaként a 2016-os riói olimpián három aranyat és egy ezüstöt nyert: 200 és 400 méter vegyesen győzött, valamint 100 méter háton sem talált legyőzőre, míg 200 méter háton második lett.

A nemzetközi szövetség (World Aquatics) adatbázisa szerint pályafutása során kilenc nagymedencés világbajnoki és 15 Európa-bajnoki aranyat nyert, eddigi utolsó versenyén, a tavalyi római Eb-n pedig a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként nyert bronzérmet, amely a 97. érme volt világversenyeken (olimpia, vb, Eb).

(MTI)