A Gazdaságtudományi Kar mester szakos hallgatói egy négy egyetemet átfogó program részeként gyűjtötték össze a térség örökségét.
Hogyan jelennek meg a matyó motívumok a mezőkövesdi fafaragásban, bútorfestésben, milyenek a korondi méztermékek, vagy a székelyudvarhelyi kézműves tejtermékek, hogyan épül a turisztika a parajdi só termékekre? Többek között ezeket a témákat dolgozták fel beszámolóikban azok a hallgatók, akik részt vettek a Debreceni Egyetem gyakorlatorientált programjában.
– A program az élelmiszerbiztonsági és gasztronómiai vonatkozású együttműködés keretében valósult meg, amelyre összesen 1,6 milliárd forint pályázati forrást nyert a Debreceni Egyetem a Szegedi Tudományegyetemmel, az Eszterházy Károly Főiskolával és a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel közösen. A program lényege, hogy feltárjuk a Kárpát-medence kincseit – mondta Jávor András rektorhelyettes, a projekt szakmai vezetője.
A kétéves program 2013 áprilisában indult a Debreceni Egyetem vezetésével. Az intézmény feladata a képzési programoktól az ágazati együttműködéseken alapuló nemzetközi kapcsolatok kialakításáig igen sokrétű.
– Célunk volt egy olyan központ kialakítása, melyben a termék- és technológiai fejlesztések, a termékmarketing, és a felnőttképzések egyaránt helyet kapnak – hangsúlyozta Lövei Attila projektmenedzser.
A programban több tematikus alprojektet hoztak létre. A Gasztronómia II. elnevezésű alprojekt célja például egy olyan gyakorlatorientált képzési program kidolgozása volt, melynek segítségével a bekapcsolódó mesterszakos hallgatók elsajátíthatták az esettanulmány-készítés módszertanát.
– A hallgatók három fős csoportokat alkotva négy különböző szakmai tanulmányúton vettek részt, ahol egy-egy oktató segítségével és szakmai iránymutatásával, személyes kapcsolatok kialakításával adott témakörben kerestek fel szervezeteket, vállalkozásokat. Ezek szolgáltak alapvető adatforrásként az 50 oldalas esettanulmányok elkészítéséhez – tájékoztatott Szűcs István alprojektvezető.
A „Külső helyszínen megvalósuló probléma és gyakorlatorientált képzési program” elnevezésű szakmai tanulmányutak alapján írt dolgozatokat a hallgatói csoportok december 19-én az „Esettanulmányok készítésének jó gyakorlata – hallgatói tapasztalatcsere az esettanulmány készítésről” című záró workshopon mutatták be a Böszörményi úti campuson. A hallgatók többek között a kozárdi tájjellegű ételekről és palóc hagyományokról, a székely népszokásokról és a mezőkövesdi gyógyvízről tartottak előadásokat, valamint beszámoltak tapasztalataikról és értékelték a programot.
unideb.hu