Tiltakozik Pécs polgármestere az egyetem modellváltása ellen

Helyi hírek Ország

Az egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a szenátus pénteki, online élőben közvetített nyilvános rendkívüli ülésén 29 igen, 9 nem és 1 tartózkodás mellett, “komoly feltételekkel mondott igent” a modellváltásra. Közölték, hogy az ülés előtt intenzív egyeztetések folytak, kari fórumokon is, amelyeken a rektori vezetés is képviseltette magát. A város polgármeste, Péterffy Attila tiltakozik az intézkedések miatt. Alább közösségi oldalán közzétett véleményét adjuk közre.

Debrecen után Szegeden és Pécsen is megszavazták az egyetemi modellváltást

 

“A Pécsi Tudományegyetem a város legnagyobb foglalkoztatója, működése sok szálon szorosan kapcsolódik a helyi közösséghez. A tervezett modellváltás jelentős mértékben megváltoztathatja az intézmény működését, ami így Pécs életére is komoly hatással lehet.

Éppen ezért tartom fontosnak, hogy tisztában legyek az egyetem helyzetével. A Pécsi Tudományegyetem tervezett modellváltása kapcsán az elmúlt hetekben sem kristályosodott ki a pontos kormányzati szándék, egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot. Ezért a héten megkerestem az egyetem és a fenntartó minisztérium vezetőit azért, hogy hiteles és objektív információkhoz jussak a témában.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere

A hozzám eljutott információk alapján úgy vélem, hogy az egyetemi modellváltással kapcsolatban megosztott az egyetem közössége és a város közvéleménye is. Úgy látom, hogy a felmérések alapján a hallgatók többsége ellenzi a modellváltást, az egyetemi oktatók és dolgozók pedig nehezményezik, hogy véleményüket nem kérik ki, a tervezett átalakításról nem folynak egyeztetések.

Úgy látszik, ez egy felülről vezérelt, az egyetemi polgárok érdekeit, igényeit és véleményét figyelmen kívül hagyó átalakítás. Az ország legrégebbi egyetemének néhány hét alatt történő, erőltetett és az érintettek bevonása nélkül levezényelt átszervezése távol áll az önrendelkezéstől, az egyetemi autonómia megőrzésétől és a demokrácia működésétől.

Megítélésem szerint az egyetemi átalakításnak ez a módszere megtestesíti mindazt, aminek a felszámolására vállalkoztam képviselőtársaimmal közösen 2019-ben Pécsett. Éppen ezért a nem konszenzusra, vagy legalább kompromisszumra törekvő, a felek véleményét figyelmen kívül hagyó struktúraváltást nem tudom támogatni.

Fentiek alapján tiltakozom a Pécsi Tudományegyetem alapítványi fenntartásba adása ellen, és kérem a Szenátus Pécs városért felelősséget érző tagjait, hogy mai ülésükön az intézmény modellváltását ne támogassák.”