Bortér Szeged

A SZIN után készpénzmentes lesz az idei Bortér is

Gasztro Helyi hírek

A hazai zenei fesztiválok – a Sziget, a Volt, a Balaton Sound, sőt, a Szegedi Ifjúsági Napok is – valamint a nagy gasztronómiai fesztiválok döntő többsége használja már a készpénzmentes fizetést, ami idén a szegedi Bortér egyik újítása.

A szervezők folyamatosan törekszenek a rendezvények fejlesztésére, zöldítésére, ezért 2019-ben száműzték a műanyagpoharat a Dóm térről, a következő lépcső pedig 2020-ban – Szeged Smart City koncepciójába illeszkedve – a készpénzmentes fizetés bevezetése lett volna.

– Egyrészt a pandémia meghiúsította ezt a törekvésünket, másrészt épp a járvány lendítette fel az érintés nélküli fizetési módokat és mutatott rá arra, hogy a jövő a kényelmes és biztonságos készpénzmentes fizetési megoldásoké – mondta a szeged.hu portálnak – Rácz Attila, a 10. őszi bormustrát szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője.

Az elmúlt két-három évben ugrásszerűen nőtt a kártyahasználók száma, már négyből legalább három ember a bankkártyáját, vagy a telefonját húzza elő a pénztárca helyett.

Így a szegedi gasztrofesztiválok történetében először, szeptember 14–18. között a Dóm téren – a kézműves standokat kivéve – megszűnik a készpénzforgalom, így üvegpoharat, ételt és italt az előre feltöltött Festipay kártyájukkal, vagy bankkártyájukkal, telefonjukkal, okosórájukkal tudnak majd vásárolni a kilátogatók.

A jubiláló Bortér másik újdonsága, hogy a tervek szerint az Aradi vértanúk tere felé bővül a rendezvény. Akik a nyüzsgéstől egy kicsit távolabb szeretnének beszélgetni, esetleg a finom borok mellett a kézműves söröket is kedvelik, itt kedvükre válogathatnak majd.