Autós oktatók konvojban vonultak át szerda délután Szegeden, így demonstráltak, hogy a holnaptól életbe lépőnél kedvezőbb módon, a taxisokhoz és a teherszállító vállalkozások hasonlóan vehessék igénybe az átalányadózást. A demonstráció egyik szervezője petíciót adott át Mihálffy Béla országgyűlési képviselőnek.
Mint ismert, a magyarországi autós oktatók közel 90 százaléka szeptember elsejétől a KATA után átalányadózós lesz, vagyis jelentősen megemelkednek adóterheik. Úgy számolnak, hogy a KATA-ban fizetett havi 50 ezer forint helyett 250-300 ezer forint adót kell az oktatóknak havonta fizetni a 40 százalékos költséghányad mellett.
A jogosítvány megszerzése jelenleg is közel félmillió forintba kerül, ha minden így marad, jelentős, 1000-1500 forintos óradíjemelésre kényszerülnek az autós iskolák. Közel nyolcvan oktató gyűlt össze szerda délután a szegedi Kereskedő közben, onnan rendőri felvezetéssel, konvojban vonultak át a városon, így demonstráltak.
A végállomáson, az Etelka soron petíciót adtak át Mihálffy Béla országgyűlési képviselőnek, Varga Mihály pénzügyminiszternek címezve.
– Célunk, hogy a jogosítvány megszerzése ne legyen megfizethetetlen a jövőben. Országosan mintegy 5000 gépjárművezető szakoktató dolgozik, túlnyomó többségük egyéni vállalkozóként. Az adózási rendszer szeptember elejétől változtatása olyan helyzetbe hozta a munkánkat, hogy a gazdaságos üzemeltetés csak jelentős áremelés mellett tud tovább működni – írták.
Hangsúlyozták, a hasonló költségszerkezettel működő személy- és teherszállító vállalkozások a megállapított átalányadónál 80 százalékos költséghányaddal számolhatnak. Ez az autós oktatóknak is elfogadható és fenntartható adózási forma lenne.
A gépjárművezető oktatás a kormány által eddig is támogatott volt, hiszen a 20 év alattiaknak és a gyes, -gyed ellátásban részesülő kismamáknak is költségtérítés formájában nyújt segítséget. Mindez arra enged következtetni, hogy az ágazat nemzetgazdasági szempontból is fontos.
Az átalányadózás 80-20 százalékos adózási formájának alkalmazása a magyar családokra rótt terhek enyhítésében játszana szerepet
– írták a petícióban.
További céljuk az szakoktatók létszámának fenntartása, hiszen ma is jelentős a hiány a nagykategóriás képzésnél, de helyenként már a kisebbek “oktatóállománya” is jelentősen csökkent.
Érdekképviseleti szervük, a SZAKOE, a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz fordult a változtatás igényével, továbbá megkereste Witzmann Mihály képviselő urat is, aki korábban már tett lépéseket szakma kedvezőbb adóterhelése érdekében.
– Önt is arra szeretnénk kérni, ügyünket vegye pártfogásába. Ennek érdekében kérjük, hogy a TIM-el koordinálva együttesen szorgalmazzák a változtatást, hogy kiegészüljön a személyi jövedelemadóról szóló 1995 évi CXVII. törvény 53.§(2) g pontja, mégpedig úgy, hogy az itt felsorolt tevékenységek közé kerüljön be a járművezető-oktatás (TESZOR 8553) is. Támogatását az ország minden szakoktatójának nevében köszönjük! – fejezték be a petíciót.
A demonstráló autós oktatók köszönik a szegediek türelmét és a rendőrség pozitív hozzáállását, maximális segítőkészségét.
Kovács András
Fotók: Frank Yvette










