A két hetet Szegeden tartózkodó 11 szingapúri edzőnek tartott élménybeszámolót az idén KL2 200 méteren világ- és Európa-bajnoki bronzérmet nyert parasportoló, Varga Katalin – edzője a szegedi-deszki Karnok Marcell is ott volt a vízitelepen.
Varga Katalin, az MVM Szegedi VE versenyzője pozitívan értékelte az elmúlt szezont, jogosan tette edzőjével, Karnok Marcellel valóban sikeres idényen vannak túl. Pedig kora tavasszal még úgy tűnt, az egész évet elengedik. Aztán mégis megcsinálták a vb-felkészülést, majd a sérülés, a combcsonttörés után két héttel elkezdték a munkát. Persze, féltek, hogy rásérül, de ez nem szerencsére nem így lett, és jött a vb-bronzérem. Ugyanezt a helyezést érte el Varga Katalin a tokiói paralimpián is.
Fotók: Frank Yvette


